Itt-Ott, 1985 (18. évfolyam, 1-3. szám)
1985 / 1. szám
Ies2 először a visszhang minden oldalról. Hadd találjunk ezért erőt és biztatást egy elfelejtett magyar költő, Vajda János soraiban: Nem nézem az uccák szürkeségét, A közönyös arcok nekem nem élnek, testvéreim a csillagokba néző álmodok, A szomorú szemű merészek. Ne féljünk a csillagokba nézni. Merjünk álmodni, hogy az álomból egyszer tett lehessen! Ó, én érzem és tudom, hogy a dunai népek új hajnalának szülőanyja ERDÉLY lesz! Ó, titokzatos szó, kedves édesanyánk, Erdő elve, erdőn túli táj, Hungária Cisalpina, a kündü földje, a gyulák földje, Fekete Magyarország.... Erdély, Transzilvánia, Ardeal, Siebenbürgen! Havasi kürtökkel ébresztünk! Támadj fel és "fenyőtűidből férceid össze a jövőt." Veled, rajtad áll vagy bukik a Dunavölgy jövője. Én már kiolvastam a csillagokból a jövőt. Látom a népek békéjét a Duna völgyében, melynek fundámentuma lesz a káprázatos fényben újjászülető Transzilvánia, testvéri híd Pannónia és Moldva, Moldva és Szerbia, Havasalföld és Szlovákia között.... Adj nekünk tüzes lelket és tüzes nyelveket, Urunk, hogy prófétái lehessünk ennek a jövőnek. Add, hogy anyánknak végre könnyű álma legyen és Gyülekezet: hozz reá vig esztendőt. Lelkész: Hiszen Te tudod, hogy hetediziglen Gyülekezet: Megbünhődte már e nép a múltat Lelkész: Az itt-ott összehajlóknak adjál hétmérföldes lelket, hogy minden kudarc és csüggedés ellenére is építhessék életük szent feladatát: a széjjelszórt tizenötmilliós magyarságnak meleg emberi és baráti közösségbe kovácsolását. Adjál hát nekünk életet Gyülekezet: 5 jövendőt. * Lelkész: Amen! (írtam 1984 augusztus E3-én, hajnali három és hét óra között, a Magyar Baráti Közösség nyári szemináriumán, a Reménység tavánál. Az utolsó szónál felkelt a nap. Az ima központi része volt az aznapi istenszolgálatnak, -eseti.)— 21
