Itt-Ott, 1985 (18. évfolyam, 1-3. szám)
1985 / 3. szám
Hogy Köteles Pál miben és mennyiben volt őszintétlen önökkel szemben, persze nem tudhatom. De ellentmond e megállapításnak az, hogy "ö elhárította magától a szerkesztőségi kollektíva normáit." őszintétlen az lett volna, ha ezt az adott helyzetben nem teszi meg. 2. Köteles Pál nem terjeszti — legalábbis felénk nem —, hogy szilenciumot mértek rá. Ez a mi következtetésünk volt. A szilencium hivatalos kimondásának mechanizmusával — ilyesmi felénk nem lévén — a mai napig sem vagyok tisztában. Amikor erről kérdeztem Köteles Pált Debrecenben, kijelentette, hogy erről nem volt ugyan szó, de aztán vállvonva hozzátette: majd elválik, mit hoz a gyakorlat. Vállvonását nagyonis megértem, hisz deklarált szilencium nélkül is el lehet hallgattatni egy írót ott, ahol minden kollektíva normája nagyjában egy és ugyanaz. S hogy a június 7-i consilium abeundi után elutasította a lehetőségét annak, hogy mostmár mint külső munkatárs írjon az Alföldnek, hát, istenem, egy kis büszkesége kell, hogy legyen az embernek, nemde? 3. Hogy "amerikai előadásának közlése és szövege miatt" durva torzítás: nem fogadhatom el, hisz ön is bevallja, hogy "sok más dolog mellett" ez is indok volt. Tehát: emiatt is. Ha viszont az egész ügy időzítését figyelembe vesszük, akkor valószínű, hogy épp ez váltotta ki annak a sok más dolognak a feltálalását. Az pedig egyéni dolog, hogy ki sértődik meg mi miatt. Köteles Pál semmi esetre sem rágalmazott senkit, mert ha ez állna, előadását nem tettem volna közzé. Az élesnyelvu Sinor Dénes Veszprémben megjegyezte, hogy nem szabad "piszlicsári ügyek" miatt akadályoztatni az Anyanyelvi Konferencia munkáját. Hát Köteles Pál esete mostmár nem piszlicsári ügy, de az, hogy az ITT-OTTban megjelent a beszéde, az önmagában - ne haragudjon, de — az önök szempontjából valóban piszlicsári ügy kellett volna, hogy legyen, hisz azt a pár magyar állampolgárt, akit egy-két megfogalmazása esetleg sérthetett volna, megóvta e sérelemtől a magyarországi gondviselés, amely oda hatott, hogy a szöveget még véletlenül se olvashassák. 4. Az "állásából elbocsátják" állításért én felelek, nem Köteles Pál. Hozzám a hír szó szerint így érkezett: "felmondtak neki, azt mondták, tessék a kulcsot leadni." Nem Köteles mondta ezt, de mondhatta volna, mert a szavak a valóságot is fedik. A többit én interpretáltam úgy, ahogy, mivel pontos sztátuszával nem voltam tisztában. Mea culpa. Persze megnyugtató tudni, hogy Kötelesék nem fognak éhezni ezután sem, noha havi bevételüknek bizonyos hányadától elestek (10%-tól? 20%-tól? Mivel nálunk nem illik megkérdezni, kinek mi a fizetése, nem érdeklődtem meg). Még megnyugtatóbb az az ígéret, amelyet megbízható helyről kaptunk, miszerint majd csak megtalálják a módját annak, hogy ez a megrövidülés is kipótlódjék valahogy. De mindez nem változtat azon a szomorú tényen, hogy független írói pozícióról önöknél valójában szó sincs, mert "az persze elvárható, hogy alapvető kérdésekben bárkinek lehetőleg egy véleménye legyen, és attól bonyolult feltételek között se térjen el, legalábis meredeken ne." Még zárt körben, külföldön, a magyar Baráti Közösség szabad fórumán se. Kedves Főszerkesztő Or, ön alighanem túlteljesítette a legfelső kollektíva normáit ebben az ügyben; kár lenne, ha a végén emiatt önön csattanna az ostor. —éji Magyar Baráti Közösségnek: Amerikai előadókörutamról anyám halála szólít haza. Búcsúzni szeretnék tehát és köszönetét mondani: nemcsak a meghívásért, a vendéglátásért, hanem a testvéri részvétért is, amely e fájdalmas napokban ölelt körül. Érdeklődéssel és jóakarattal érkeztem s most tapasztalatokban és barátságokban gazdagabban távozom. A Reménység Tavánál kezdtem utamat és a reménység most is elkísér, midőn egy emberi tragédia árnyékában vetek számot az elmúlt hetek élményeivel, találkozásaival, eszmecseréivel. Azzal a reménnyel érkeztem Amerikába, hogy olyanokra fogok találni, akik számára élő valóságot jelent a magyar kultúra egysége, az a nemzeti tudat, amely a térképre rajzolt határoktól függetlenül egybekapcsolja a Kárpát-medence és a nagyvilág magyarságát. És most azzal a tudattal távozom, hogy a nemzeti egység ügye jó kezekben van ebben a messzi világban is. Ha a nemzetet, Renan nyomán, úgy jellemezzük, mint mindennapos népszavazást, akkor elmondhatom, hogy Amerika és Kanada magyar szórványaiban láthattam ennek a minden nap történő választásnak az eredményeit: 37
