Itt-Ott, 1985 (18. évfolyam, 1-3. szám)
1985 / 3. szám
MAS MOLTSZAZADI MAGYAR AZSIA-KUTATÓK Mikor Körösi Csornára emlékezünk, hogy teljesen felmérjük küldetését, az övével együtt valójában négy Magyarországról induló Azsia-kutató erőfeszítését kell szem előtt tartanunk, mert ezek egymást kiegészítik. Csorna két különböző időben, 1821-ben és 1842-ben próbálkozott. Majd Vámbéry Ármin következett, 1862-ben. A Széchenyi-Lóczy expedíció volt a harmadik, 1879- ben. És Stein Aurél expedíciói 1900-ban indultak meg. Így azt látjuk, hogy a múlt században mintegy 20 évenként volt egy-egy próbálkozás az 1820-as és az 1900-as évek között. Vámbéry is csak Buharáig és Szamarkandig jutott, mint Csorna, aki első útján csak Buharát érte el. Vámbéry is szeretett volna tovább menni kelet felé — mint írja —, de háborús körülmények miatt Szamarkandnál tovább nem juthatott. A Széchenyi-Lóczy expedíció hajóval Sanghai-ig ment, ott lépett a kínai szárazföldre. Így az ellenkező irányból közelítette meg az ujgurokat, de csak Kelet-Turkesztán kapujáig, Dunhuangig jutott el. Ismerjük Lóczy Lajos naplójába írt szavait, megemlékezve Körösi Csorna úticéljáról, az ujgur-hun vidékről, ahova azonban nem tudtak belépni a háborgó és nem biztonságos helyzet miatt. Lóczy azonban Dunhuangban felfedezte az Ezer Buddha elnevezésű, csaknem ezer barlangtemplomot. (Antalffy 1964) Ezt ismertette meg a fiatalabb Stein Auréllal, kivel aztán igen jó barátságba került és ezt Stein könyveiben számos helyen elismerte. (Stein 1964:169, Mirsky 1977:21, 277) így a Lóczy riportból Dunhuang barlangtemplomainak vonzása Steinra varázsos volt, ennek elérése volt Kelet-Turkesztán-i expedícióinak végső célja, miközben fokozatosan kelet felé haladva egymás után tárta fel az ősi Selyem Üt homokba temetődött romvárosait a Taklamakán sivatagban. Stein Aurél azonban nem magyarként ment oda, hanem Brit-India-i támogatással, a British Múzeum megbízottjaként. Teljesen anglicizálódott és Sir Aurél Stein-ként a brit arisztokrácia tagjává vált. 0 a magyarság elődeinek kérdését nem vizsgálta és erről könyveiben nem emlékezett meg. Azonban csodálatos és páratlan gazdagságú irodalmi, vallási és művészeti anyagot gyűjtött és valójában újra felfedezte a Taklamakán sivatagon keresztül húzódó Selyem Utat romvárosaival. A legnagyobb gazdagságú lelete Dunhuangból való, Lóczy Lajos útmutatása nyomán, ahol megtalálta az 1000 barlangtemplom között az elfalazott könyvtár barlangot. (Ha valaki olvasóink közül oda jutna, ez a 17-es számú barlang.) 47 erősen megterhelt öszvér vitte az aranynál értékesebb írott és művészeti kincset. A leletek British Indián keresztül a British Múzeumba kerültek, ott vannak ma is, de igen diszkréten kezelik őket. Nincsenek kiállítva és csak néha lehet egy-egy tanulmányt látni róluk. A lelet olyan gazdag és nagy, hogy az már zavarba ejtő Anglia számára és nem szeretnék, ha Hong Konggal együtt a kínaiak azt is visszakövetelnék. Tehát ez az az anyag, amely Csornát Ujguriában várta volna. Ilyen anyag ugyanis nem csak Dunhuangban van, hanem a Selyem Üt számos más ujgur városának is vannak barlangtemplomai hasonló kincsekkel. A leletek közt százával találhatók olyan ősi kéziratok, melyeket papirosra, fára, vagy bőrre írtak. Továbbá ezeréves nyomtatott könyvek, melyek 500 évvel előzik meg az európai könyvnyomtatást, selyemfestmények, ezer évnél régebbi szobrok, falfestmények, az ősi manicheus vallás egyedülálló szent iratai, a nesztoriánus kereszténység emlékei, adatok a belső- és közép-ázsiai népek életéről és történetéről, stb. E század elején a németek, oroszok, amerikaiak, franciák mind rohantak Kelet- Turkesztánba leleteket gyűjteni. Pl. a berlini múzeum anyaga két éve volt kiállítva New Yorkban a Metropolitan Múzeumban. De Stein gyűjteménye mindnyájukét felülmúlta. Megemlítem egy idevágó fontos leletét: egy Sogdia-i levél, az egyetlen írásos bizonyíték arra, hogy az európaiak által hunnak ismert nép s a kínaiak által xiong-nunak nevezett nép azonos. Ha Csorna elkerült volna az ujgurokhoz, ha a tibeti lámakolostorok helyett az ujguriai barlangtemplomokban felhalmazott anyaggal tölthetett volna el 20 évet, közelebb lennénk a magyarság eredetének oly kínzó és ellentmondó véleményekkel terhelt kérdésének megoldásához.— 34 T
