Itt-Ott, 1985 (18. évfolyam, 1-3. szám)
1985 / 3. szám
NÉPRAJZ, ÁZSIÁI ÉS EURÓPAI KÜTFÖK, MAGYAR KRÓNIKÁK Mindezeken kívül hivatkozhatunk még számos további régészeti, néprajzi, népmeséi és népköltészeti megfelelésre. (László 1981, Képes 1982) Az eddig felsoroltakkal teljes összhangban van a honfoglalás és az ezredforduló körül húszon felüli számú írott történeti forrás, az észak-iráni, Khoraszan-i nagyvezértől kezdve, az örményeken, arab földrajz-írókon és két bizánci császáron át a különböző nyugat-európai történetírókig és kolostori évkönyvekig. Mindezek a források a magyarokat türknek, hunnak, azaz összefoglaló névvel szittya népnek írják le. (Győrffy 1958, Sebestyén 1975) De ezt tanúsítják maguk a magyar krónikák és a Csodaszarvas mondakörré fonódó saját magyar eredetmondánk is, valamint ezt tanúsítja a magyar Szent Korona is, melynek alsó körpántján a bizánci császár és fia melletti harmadik zománcképre a bizánciak görög nyelvén ez van írva: "Géza, Türkia hívő királya." (Kovács-Lovag 1980:24) Elemzésünk összefoglalásaként: A német példa jól mutatja, hogy a finnugorizmus elavult, tételei dogmákká kövesedtek, a tényeket figyelembe nem veszi, s valójában a haladás akadálya. A történelmi segédtudományok eredet-elméletüket nem támogatják. A finnugorizmus magyar nyelvet illető kiértékelése erőszakolt, megbízhatatlan, így jelenleg nyelvészeti vizsgálódásokkal nem foglalkozunk. Ugyanakkor a magyarság közép-ázsiai, turáni eredete számos szálból szövődő képen rajzolódik ki. Ezt a levezetést támogató fő érvek a következők: 1. Zenei anyanyelvűnk, amelynek finn-vogul rokonsága nincs 2. Az, hogy semmilyen embertani kapcsolatban a finn-vogul népekkel nem vagyunk 3. A legmodernebb német nyelv- és történetkutatás eredményei 4. A kínai zeneakadémia elemzése, mely szerint a magyar népdal a hun népzenében gyökerezik 5. Néprajzi, népköltészeti párhuzamok az ázsiai türk népekkel 6. Nagyszámú, ezer évvel ezelőtti írásos történeti kútfő 7. A magyar krónikák sora 8. A magyar Szent Korona zománcképének felirata 9. Saját Csodaszarvas eredetmondánk Ha tehát ezt a számos szálból szövődő képet és ezt a sokoldalú mozaikot összetesszük, akkor azt látjuk, hogy ez a kép a magyarság eredetét nem a Volga könyökhöz viszi, vagy pláne nem az Ob melletti vogul-osztjákokhoz, hanem Közép-Azsiába, a turáni vidékekre, az egykori fehér hun birodalomba. Onnan jöttünk fel a meotiszi vidékre a Dél-Káspi folyosón. A jelek arra mutatnak, hogy önálló néppé válásunk a Csodaszarvas mondában megjelölt vidéken ment végbe. Maga a bizánci császár adatolja, hogy a régebbi nevünk aszfali szabír volt. A szabír pedig hun nép. Így a korábbi évszázadokban még a szkíta-hun népek méhében formálódhattunk. De most csak a K.u.-i első évezred történetével foglalkozunk és nem vizsgáljuk a K.e.-i évezredek történetét. Az ilyen komplex, számos tudományágra kiterjedő, interdiszciplináris vizsgálódásokban még vannak fel nem derített területek, de azt világosan látjuk, hogy a Volga könyökhöz, vagy az obi-ugorokhoz a magyarságnak aligha van valami köze. S erre a következtetésre Körösi Csorna, Bartók, valamint a nemzetközi eredmények vezetnek bennünket. MIT TUDNAK A MAI UJGUROK ÉS KÍNAIAK A MAGYAROK MÚLTJÁRÓL? SZEMÉLYES BESZÉLGETÉSEK Több különlegesen érdekes beszélgetésre került sor ujgurokkal sinkiangi tartózkodásom idején, angol nyelven. Ezeket lejegyeztem. A beszélgetések két városban, Turfánban és Urümcsiben folytak le és összesen öt ujgur férfitől jött hasonló vélekedés. Magyar részről két különböző személy volt a résztvevője a beszélgetéseknek, megegyező észrevételeket téve (lásd bővebben Érdy 1983 és 1984). Leírom az egyik beszélgetés menetét: 32 T
