Itt-Ott, 1985 (18. évfolyam, 1-3. szám)
1985 / 1. szám
érvényesülnek a nemzetiségi- és szórványmagyarságnak, a realitásokkal számoló sajátos vágyai, elképzelései, álmai is. Ha a politika és a tudomány elmulasztja az együttgondolkodást, akkor ezzel — meglehet akaratlanul — de továbbra is kirekesztené a nemzetből annak egyharmadát, holott ehhez senkinek nem lehet s nincs joga. Az állam csak állampolgárságtól foszthat meg embereket, ám ahhoz nincs hatalma, hogy a nemzetből bárkit is kirekesszen. Onnan csak önmagát szakíthatja ki az ember azzal, hogy a magatartása nemzetellenes. * * * Nekünk, akiket foglalkoztat a nemzet jövője, kötelességünk felhívni a figyelmet a felgyülemlett bajokra. Segíthetjük is a diagnózis meghatározását, ám a hatékony teendőket a társadalomért s nemzetért felelősen gondolkodó tudomány és politika együttesen dolgozhatja ki. Az. elmúlt napok tapasztalatai meggyőztek arról, hogy a Magyar Baráti Közösség felelősen mérlegeli a magyarság léthelyzetét, hogy az ITT—OTT találkozó nem a szélsőséges megnyilatkozások, hanem a felelős gondolkodás kiemelt fóruma. Tehát épp a jövőtervezés érdekében illő és szükséges, hogy otthon is meghallják, mérlegeljék mindazt ami itt elhangzik, így is gyarapítván az ismerettárat, ami jövő koncepciónk kimunkálásához elengedhetetlen. Fontos meghallanunk azt is az elismerő szavak mellett — ami bírálatként elhangzik. A gondokat leltárba venni hasznosabb erőfeszítés, mint az örömöket számontartani. Közös tapasztalás például, hogy a hazai oktatás félresiklása, az évtizedekig tartó rossz szellemű nevelés miatt még mindig nem megnyugtató a társadalom történelemismerete. Igaz ma már vannak nemcsak vigasztaló jelek, de eredményes változások is. Ám kérdés, hogy a korábbi gyakorlat traumáit hány évtized alatt heveri ki a társadalom. S hogy kiheveri-e egyáltalán? Aki ugyanis nem részesült az iskolában élményszerű történelemtanításban — vajon mit ad tovább gyermekeinek? A kérdésnek ez a lényege! Tapasztalati tény az is, hogy a rossz oktatás miatt az államalkotó magyarság nagy részének gyatra a nemzettudata, a társadalom nagy részének hiányzik a készenléti állapota. Hiányzik az önbecsülése is, amire minden nemzetnek égető szüksége van. Nem utolsó sorban azért, hogy amennyiben a történelem föladja a leckét — s ki garantálhatja, hogy nem adja föl — akkor a társadalom önfeláldozást tanúsítva cselekedjen, hogy elkerülhessük a közelmúlt tragédiáit. Mélyponton van az államalkotó magyarság morális állapota is, s ez jelzi a nyugtalanságra okot adó társadalmi méretű bajt. Az erkölcsi romlás — társadalmi méretű válságtünetre utal. Lépten nyomon tapasztalható a cinizmus, az ocsmány beszéd, a családi viszonyok szétziláltsága. Ez. pedig nem magánügy, hanem társadalmi kérdés. Végső fokon az egész nemzet ügye. Ennek a morális válságnak is tulajdonítható, hogy a magyarországi társadalom nagy része mondhatni nemtörődömséggel veszi tudomásul, hogy a nemzetiségi magyarság helyzete már—már tarthatatlan. Az iskolai nevelésnek és a sajtógyakorlatnak sikerült elérnie, hogy az államalkotó magyarság tetemes része megfeledkezzék a határainkon túl élő testvéreinkről. A védelmükre kigondolható eszközökön és módszereken nem töri a fejét. így természetesnek tekinthető, ha a szórványmagyarság szinte erején felüli feladatokra kényszerül; ha a számbeli kisebbség megpróbál a többség helyett is cselekedni. A szórványmagyarság áldozatra kész, demokratikus érzelmű, a szélsőségektől tartózkodó, a magyar hazához érzelmileg is kötődő csoportjai azt teszik, amit mindannyiunknak tennünk kellene. Önök az egész nemzetért gondolkodnak és cselekszenek. Ezért pedig nem feddés kell legyen a részük, hanem az elismerés, ahogyan a közömbös világ tudomására próbálják hozni, hogy a nemzetiségi magyarság jogfosztottan éli mindennapjait. . . 13
