Itt-Ott, 1985 (18. évfolyam, 1-3. szám)
1985 / 3. szám
mértékben lerombolta a kisebbségi irodalmak intézményeit, s ezért szinte űjra a semmiből kellett ilyen intézményeket teremteni. Nem kevés vita zajlott arról, hogy ezeknek az irodalmaknak valójában mi a státusza, azaz melyik irodalomhoz tartoznak, és identitásukat vajon társadalmi vagy etnikai és kulturális helyzetük szabja-e meg. Egyetlen meghatározást szeretnék idézni, Kányádi Sándortól, aki 1967-ben, a bécsi Pen Club ban tartott előadásában a kővetkezőket állapította meg: "íme költészetünk személyleírása. Neve: romániai magyar költészet. Állampolgársága: román. Nemzetisége, nyelve, hagyományai: magyar. (. . .) Szülőanyja és dajkája: Erdély szellemi öröksége, az a szellem, melynek védőszárnyai alatt addig is több komoly magyar, román és szász kulturális kezdeményezés vált valóra, s hagyott századokra visszamenően emléket, értéket maga után.” Ez a definició tulajdonképpen hármas meghatározottságot tételez, a nemzetiségi irodalmat három nagyobb körben helyezi el: a romániai társadalom, az egyetemes magyar kultúra és az erdélyi magyar szellemiség körében. A nemzetiségi keretek között kialakult magyar irodalmak: nemcsak a romániai, hanem a szlovákiai, a jugoszláviai és a kárpátukrajnai is valóban hármas keretben működnek. Először is feladataikat és lehetőségeiket nagymértékben meghatározzák azok a társadalmi és politikai keretek, amelyeket az állami hovatartozás ténye megjelöl. Tevékenységükre erősen hat az állam nemzetiségi és kulturális politikája, bizonyos mértékben azonban lehetőségük van arra is, hogy maguk gyakoroljanak befolyást erre a politikára. Másodszor a magyar nemzetiségi irodalmak, az egyetemes magyar kultúra szerves részét alkotják, ezzel a kultúrával nemcsak a közös nyelv köti össze őket, hanem a közös etnikai tudat, illetve a történeti és kulturális tradició közössége is. Ennek a közösségnek meghatározó szerepe van a nemzetiségi irodalmi tudat alakulásában: a nemzetiségi magyar irodalmak szoros szálakkal kapcsolódnak a műit és jelen magyar irodalmához. Nemcsak hétszáz esztendős irodalmi fejlődés hagyományait őrzik, a huszadik századi magyar irodalom nagy értékeire is támaszkodnak, szoros összeköttetésben állnak az egyetemes magyar irodalom jelenkori irányzataival. Harmadszor a nemzetiségi magyar irodalmak különleges felelősséget és elkötelezettséget vállalnak a kisebbségi sorsban élő magyarság társadalmi és kulturális sorsának alakulása: fennmaradása és fejlődése iránt. Ez a különleges felelősség és elkötelezettség szabja meg a nemzetiségi irodalom közös státuszát. A nemzetiségi magyar író általában biztos alapokon nyugvó identitástudattal végzi munkáját, az alkotó tevékenységet nem pusztán önkifejezésnek, önmegvalósításnak tekinti, hanem szolgálatnak is, amely mindenek előtt egy etnikailag, történelmileg és kulturálisan meghatározott emberi közösség kollektiv tapasztalatát önti formába, törekvéseit szólaltatja meg. Munkásságát határozott értéktudat irányítja: az anyanyelvben, a történelmi és kulturális hagyományban, valamint a nemzeti identitásban ismeri fel azokat az értékeket, amelyeket meg kell védenie, teljesebb kifejlődéshez kell segítenie. Ezeknek az értékeknek a képviseletére és oltalmazására vállalkozik, s ezeknek az értékeknek a sérelme nyomán ad számot a személyiség és a közösség tragikus tapasztalatairól is. Ez a szellemiség hatja át a romániai Balogh Edgár, Méliusz József, Sütő András, Beke György, Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, Bálint Tibor, Szilágyi István, Király László, Farkas Árpád és Szöcs Géza, a szlovákiai Dobos László, Duba Gyula, Tözsér Árpád, Cselényi László és Gál Sándor, a jugoszláviai Herceg János, Fehér Ferenc, Ács Károly, Gion Nándor, Tolnai Ottó, Domonkos István, a kárpátaljai Kovács Vilmos írói munkásságát. Valamennyien szolgálatnak tekintik tevékenységüket, annak tudatában dolgoznak, hogy az irodalomnak a nemzetiségi fennmaradást kell szolgálnia, az anyanyelvi kultúrát, a nemzeti identitást kell védelmeznie. Talán egy évtizede, hogy a hazai szellemi élet erősebben figyelni kezdett a nyugati magyar irodalom alkotó egyéniségeire és eredményeire, nem kevés előítélettel és elfogultsággal kellett ezen a téren megküzdeni, hosszú időn keresztül ugyanis még a Nyugat-Európában és Amerikában létrejött magyar költészet elnevezése, azaz státusza körül is vita folyt. Korábban emigrációs irodalomnak nevezték azt az irodalmi kultúrát, amely a Magyarországról eltávozott írók munkája nyomán kialakult, manapság többnyire a "nyugati 17
