Itt-Ott, 1984 (17. évfolyam, 1-3. szám)
1984 / 2. szám
közösségben él s végez valami közösségi munkát, a képességei szerint, értsd, a szakács főz, a prédikátor prédikál, a költő verset ír, stb. stb. A költő közösségi munkája a versei, semmi egyéb. Ezt vállalom, semmi egyebet. Ha kell, jtí, ha nem, dgyis jó. A kenyeret magamnak és a családomnak megkeresem. Az arra rászorulókkal minden további nélkül meg is osztom. A- nyagi eszközeim korlátoltak, mindenkin nem tudok segíteni, válogatnom kell. Tehát válogatok. Pontosan ügy, ahogy nem tudom támogatni azt a városszépítő bizottságot, ugyanúgy nem tudom támogatni a koreai árvákat, vagy a római szívgárdistákat. A Magyar Baráti Közösséget sem. Nem a magyar kultúra iránti érdektelenségből teszem, az nyilvánvaló, hanem mert a magyar kultúrát ott szolgálom és úgy, ahol és ahogy a képességeim szerint a legjobban tudom. S ez a versírás. Ez, nemcsak az én véleményem, hanem a szakértőké is, s remélem, nem szállsz vitába vele. Egyetlen olyan magyar közösséget ismerek, amely ezt a kultúrális munkát elfogadta és méltányolta (anyagilag is): a Magyar Népköztársaság. Nincs képesítésem arra, hogy a Magyar Baráti Közösségben munkát végezzek, másra van képességem, Közéleti ambicióm nincsen, s egyetlen közösségnek sincs joga ahhoz, hogy kérjen tőlem mást mint amire képesnek tart. Hadd ismételjem meg: a magam módján, és csakúgy kívánok hozzájárulni a közös érdekhez. Remélem, elegendő. Nektek jó munkát a továbbiakban. S nem, nem kell pénzt pazarolni rám. Változatlan barátsággal, Horváth Elemér (Mahopac, NY) Kedves Elemér, Leveled elszomorított, én valahogy úgy gondoltam, hogy mivel ti — íróemberek — vagytok a szakmabéliek, igazán nektek kéne az elméleti utat taposni, hogy ilyen magamfajta akarónak legyen min járnia. Meg is akartam válaszolni, de szépen akartam, s szépen nem sikerült, és már-már el akartam leveled temetni az akták közé mikor kezembe került Nagy János írása, Babits "Jónás könyve" c. versét magyarázva. Az ő szavait idézem. Ezek szivemből szólnak, s sokkal szebben mint ahogy azt én tenném: "Mert író, mert magyar lírikus, sokszorosan társaslénynek kell lennie. Sorsok, tragédiák sokasága bizonyltja: egyetlen írd sem juthat fel lehetőségei csúcsára műértő, műélvező olvasók nélkül. A "cupiditas lectoris" — "az olvasó kívánása' "az olvasd utáni vágyakozás" — a legtermé szetesebb magyar költői magatartás. Az író, a költő, aki — bármilyen okból, akarva vagy akaratlanul — elzárkózik kortársaitól, aki nem teljesíti a magyar költők hagyományos feladatait, az önmaga ellen cselekszik, "tegnapi egész énjének töredéke lesz ...." Hadd kérdezzem meg még Tőled, hogy mi történne a szétszóródott magyarsággal, ha mindenki így elzárkózna a közösségtől mint te ? Kinek írnád verseidet? Miből élnének meg a folyóiratok amikben megjelensz? Megéri-e az el nem olvasott vers a papírt amire Íródott? Miért van nekem, a közlegénynek tartozásom a társadalomnak, a népemnek, és miért nincs neked a tehetséges költőnek? Mindezeket természetesen azért írom, mert szeretnélek harcostársként látni, mert egyedül mindenki gyönge, de ha inszisztálsz azon, hogy ne pazaroljunk rád pénzt, az azt jelenti, hogy ne törődjünk veled, s ha nem törődünk veled verseidet sem olvassuk, magunk közé sem hívunk (s itt most mint magyar, nem csak mint MBK-s beszélek), tehát kinek és minek írod verseidet? Remélem e pár soromat tényleg "baráti figyelmeztetésnek" veszed, és tényleg változatlan marad a barátság. Ölel, Marci 40
