Itt-Ott, 1984 (17. évfolyam, 1-3. szám)
1984 / 2. szám
tesz táji és össznemzeti eredet között. A székelyek, felvidékiek, délvidékiek, göcsejiek, sőt a bácsmegyeiek, szabolcsiak, somogyiak nem mulasztják el a különbségtevést maguk és más magyarok között. Még különböző helyeken lakó egyfalubel iek, szomszédfalubeliek, egy vidékről származók is azonnal azonosítják egymást, ha véletlenül egy-egy búcsúra, piknikre messzeföl dről összeverődnek. Garyban hét öntudatosan megkülönböztetett magyar nyelvi dialektusban beszéltek adatközlőim, a kanadai Ki pling-Békeváron 75 éve békétlenséget tart fenn az, hogy a telepesek egyrésze a beregmegyei Bótrágyból, másrésze a nagykunsági Karcagból telepedett oda. Vége-hossza nincs az anekdótába illő megjegyzéseknek, amelyekkel egymást jellemzik. Úgy tűnik, hogy az amerikai magyarok képe a magyarországi múlt viszonylatában alakult ki és tulajdonképpen ma is az otthoni értékmércét fogadják el. A leggyakrabban emlegetett tulajdonságok azonosak azokkal, amelyekkel a óhazabeliek is szívesen jellemzik magukat: "a magyar vendégszerető" — monja az egyik, "odaadja az utolsó falatját ha kérik." Azt is gyakran lehet hallani, hogy "a magyar mulatós, sírva vigadós, de a munkában az első." Egy montreáli magyar azt mondta: "Az a módi, hogy szombat este, vasárnap házról-házra megyünk dalolni, viccelni, sírni: ez a szórakozás. Pár pohár után mindig sírunk. Mikor a szüleim eljöttek az óhazából csak a második nap 123 üveget vittem a pincébe -- ez csak bor volt, nem sör vagy soft drink." Milyen még a magyar? "Komoly" -- hallom —, "nem tűri a sértést, büszke, de nem kevély, aki fenn hordja az orrát." "Nem fecseg, kacarászik, méltósága van" — magyarázza egy öreg -- "de ha szól, hallgatnak rá." Mindenki azt tartja, hogy a magyar dolgos fajta. Sok bizonyító történet járja erről. A louisianai árpádhoniak pl. büszkén emlegetik, hogy ők tanították dologra a környékbeli angolokat, franciákat. A kanadai Delhi-beli dohánykertészek arra hivatkoznak, hogy kétkezi munkájukkal sikerült vagyont (egyik esetben félmilliót, másik esetben ennél is többet) szerezniük. "Híre van a magyarnak, megbecsülik, hogy jó munkás" -mondta az egyik. "A leggazdagabbik maga ellenőrzi a munkásait, ámbár hajlottkorú már, velük dolgozik. Különben azok se dolgoznak" — mondja. A paraszti munka nagy hangsúllyal szerepel a kanadai préri magyarjai körében. Egy kis versrészletben ezt tudjuk meg a 87 éves -parasztpoétától, a kiplingi Szakács Bénitől: Mikor a magyarok Canadába jöttek Ennek az országnak igen megörültek 100 és 100 mérföldre minden fele préri szinte megkérdezi merre visz a lábad hozzál ide ekét, kaszát, boronákat énekelj és dalolj mikor törsz felfelé hogy a jó Isten is gyönyörködjön benne Úgy is csinált a magyar mikor hozzálátott küldött istenéhez buzgó imádságot mikor megcsinálta az ő földes házát 33
