Itt-Ott, 1984 (17. évfolyam, 1-3. szám)

1984 / 2. szám

Másodszor pedig egy „önző” meggondolásból is jobban vonz a második változat: ha a probléma végtilis nem a Szovjetunióban élő zsidók ottani életének elviselhetővé válásával, hanem tömeges elköltözésükkel „oldódna meg”, ezzel a mi közös kelet-európai jövőkeresésünk számottevő energiákat veszítene el, olyan energiákat, amelyek egy szerencsésebb történelmi alakulás során még pozitív irányban hathatnának. Más szóval: félek, hogy az oroszországi zsidók teljes emigrálásával szövetségeseket (legalább potenciális szövetségeseket) veszítenénk a közös fronton. Érdekes kérdés ez. azért is, mert abban amit itt leírtam, benne van. hogy egy hazájában működő ellenzéket általában hatékonyabb erőnek tartok, mint ugyanazt a tömeget az emigráció léthelyzetében lehet hogy vitánk lesz ekörül, de hátha termékeny vita lesz az.

De ennél is fontosabb és aktuálisabb a vasárnapi tüntetés láttán ébredt másik gondolatom.

A hosszú-hosszú tüntető tömeg legvégén, a legkülönfélébb zsidó szervezetek egységei után menetelt egy kiscsoport egy felirattal: ..Keresztelnek a Szovjetunióban élő zsidók ügyéért.” Utóbb, már este tudtam meg. hogy a St. Patrickclé kiállt a katolikus püspök és üdvözölte a menetet. Szép és okos gesztus volt. És örültem a kis keresztény csapatnak, már vártam őket mikor még nem tudtam róluk és csak az bántott és bánt. hogy milyen kevesen voltak: mindössze ha harmincán lehettek. I s hogy nem láttam ebben a tüntetésben ilyen táblákat, hogy például ..Az atneriktíhun élő lengyelek az oroszországi zsidókért ”. vagy ..az amerikai feketék az orosz zsidókért ", ..nem-zsidó orosz emigránsok ”, esettek, ukránok, németek, litvánok és persze ilyet is hogy ,.a magyar emigráció szolidaritása az oroszországi zsidókkal".

Vannak akik úgy vélik, hogy a zsidó kérdés Kelet-Európa legfontosabb, mindent eldöntő kulcskérdése én ezt nem gondolom, szerintem egy a fontos kérdések közül, vagy még pontosabban: fontos része a nagy kérdés egészének. Eléggé véletlen tehát, hogy éppen ez a tüntetés indította el a gondolataimat, ugyanezeket a gondolatokat elindíthatta volna történetesen egy ukrán, vagy éppenséggel egy román tüntetés is. Ha itt élő román emigránsok azért tüntetnének, hogy legyen egy Tiszáig terjedő Nagy-Románia, persze semmi közös dolgunk nem lenne velük. De ha a bolsevista román rendszer, a románok romániai elnyomása ellen tiltakoznának, úgy gondolom, nagyonis mellettük lenne a heh iink. Két indíttatásból: etikai okokból előszöris. és hogy cserébe tőlük is remélhessük a támogatást, amikor magyar ügyért lépünk a világ elé. jól fogalmazott jelszavakkal. Nem olyanokkal persze, hogy követeljük \ issza Erdély egészét, figyelmen kívül hagyva minden román igényt mert ehhez nyilván nem remélhetnénk támogatást egy valószínűleg létező román progressziótól sem.

Amely támogatásra pedig alighanem nagy szükségünk van ez a dolog egvik oldala. A másik oldala pedig: miféle logikátlan vágyálom szabad földön élő magyaroktól azt kívánni, hogy Erdély holnaptól tartozzon inkább a jelenlegi elfuserált, kommunista Magyarországhoz? Igaz. pillanatnyilag egy magyarországi faluban vagy városban jobb élni. mint C'sikménaságon vagy Kolozsvárott a különbség inkább csak felszíni, és főként: pillanatnyi. A 60-as énekben a jugoszláviai magyarokra (akiket elég alaposan ismerek, dolgoztam náluk) úgy gondoltam: szerencséjük van, mert egy Magyarországnál jobb országban élhetnek. Ma már ez kevésbé érvényes. De arra a pár burgenlandi magyarra ma is így gondolok: jobb nekik ott. mert szabad világban élnek, ahol ha éppen azt tartják fontosnak a magyarságukat is vallhatják és őrizhetik. Ezekből a példákbői is kiviláglik, hogy rosszulsikerült országok közötti határok módosítgatásával nem sokra mehetünk, az erre irányuló törekvések csak mélyíthetik a nacionalista ellentéteket, ahelyett, hogv a sorstársak szövetségét keresve közelebb hozzuk a vágyott célt: a lakható Kelet-E. urópát.

14