Itt-Ott, 1984 (17. évfolyam, 1-3. szám)

1984 / 1. szám

MINT TITKOS MEGBÍZATÁS

Jönnek sokan és nézik arcomat,

megsüppedt szemem elborulásait nézegetik: maradt-e bennem élet a késsel rámtámadó, mocskos Kéz után,

a léleksebzés után maradt-e mosoly?

Szobám négy sarkából cigarettafüst

tekerőzik föl kígyózva a tompa mennyezetre, mint testvéri jelzőtüzeké.

Faluk üzentek Így egymásnak némán,

mikor ölni és fosztani zúdult a török.

Ottkint jegenye zúg s egy fáradt

utasgép araszolgat az égen hazafelé.

Húznák szememet magukkal ők is, de nagy térségek nyílnak ki bennem váratlanul:

hajdani ökörcsapásos mezőkön hadakozik

értem a végvári ősz. Hallom és látom:

szalma ropog, csont ropog s fakó nádkúpok közt föl riasztott tüzek csaponganak,

s űzött fácánok röppennek föl a gazból vörösen, mint lenyakazottakból a vér.

Nyitott sebemmel ott fekszem most én is azon a mezőn. Felhők jönnek rám és vágtázó, idegen lovasok.

Hányadik testemet tapossák újra bele hazai földbe? Sár, ganyé, keserű fű a számban.

S édes hazám földjétől öklendezem.

De érzem és tudom: rámtalál majd a szél, hajammal elszalad s holtak kezét érintve visszatér újra.

S ez az érintés élni kényszerít engem minden időkben, mint titkos megbízatás a gyöngéd vértanúkat.

Csoóri Sándor lisntij, 1984 aárcius

22