Itt-Ott, 1984 (17. évfolyam, 1-3. szám)
1984 / 1. szám
ELMÉLKEDÉSEK Lipták Béla (Stafford, CT): KOLLEKTÍV ERKÖLCS, TÁRSADALMI FELELŐSSÉG Amikor az első űrrakéták ablakán kitekintő pilótákra nem mosolygott vissza egy hárfázó angyalokkal körülvett szakállas zsidó bácsi, akkor nem csak az emberiség isten-hite ingott meg, de megindult egy láncreakció is, mely kétségbe vonta, s melynek áldozatul esett sok korábbi eszme és életideál is. Márpedig ideálok, eszmék, hitek nélkül társtalanná és sivárrá válik az élet, olyanná, mint a tengerjáró hajó, melyen hányni lehet, de kiszállni nem. Az emigyen megmérgezett légkörben aztán már nem csodálkozhatunk, ha a korábbi nőideál helyére a csupasz hús kerül, hogy kábítószer tompítja el az ifjak szeméből a lelkes csillogást, hogy az én-centrikus és csak a mának élő egyén számára értelmét veszti az élet, s maga az emberiség is — lakhatatlanná tett bolygójával együtt — rohan a megsemmisülés, az öngyilkosság felé. Na de tényleg ennyire reménytelen a helyzet, vagy csak egy körfolyamat közeledik mélypontjához, melyet egy új reneszánsz, az emberi lélek megtisztult újjászületése követ majd? Mielőtt e kérdést érdemben fejtegetnénk, vessünk egy pillantást az emberi erkölcs múltbeli alakulására. Az emberi erkölcs fejlődési folyamatának első láncszeme az ősember, kinek erkölcsi normája az erősebb joga, a dzsungel vagy a természet törvénye volt. Vallása, ha volt, úgy az csak az ismeretlentől való félelemből táplálkozott. Ebben az ősemberi tudatvilágban még ismeretlenek voltak az absztrakciók. Hosszú folyamatnak kellett lejátszódnia amíg eszmék is helyet kaptak az emberiség szókincsében, s megjelentek az igazság vagy a szabadság fogalmai. Érdekes megemlíteni, hogy e fogalmak nem mindenütt és nem egyszerre jelentek meg. Példaképpen említve a szabadság fogalmát, melyre több távolkeleti kultúrának a mai napig sincs szava, idegenből fordítja azt, s kicsit úgy van vele, mint a nyugati ember mondjuk a nirvána fogalmával. Az emberi erkölcs fejlődésének első valódi ki 1 óméter köve a krisztusi eszmevilág megfogalmazása. Itt teljesen új és nagy minőségi vált ozást jelentő eszmékkel találkozunk. Ilyen például a "szeresd felebarátodat, mint tenmagadat" új erkölcsi mércéje. E mércének alaptétele a kölcsönösség elve. Hasznos és szükséges elv ez a szaporodó, s a népsűrűség növekedése miatt mindinkább egymásra utalttá váló emberi közösségek számára. Ereje ennek az új erkölcsi normának úgy egyszerűsége, mint az axiomatikus igazságossága is, mely mindenkinek hasznára van. Olyan ez, mint a falusi ember vendégszeretete, mely az egész falusi társadalom számára elérhetővé tette az utazást, vagy az inka társadalom ajándékozási versenyei, melyek révén a társadalom behelyettesítette a birtoklási vágyat az ajándékozás örömével. A "szeresd felebarátodat, mint tenmagadat" kölcsönösségi elve világosan meghatározza az egyének közötti viszony erkölcsi alapját, de kevés támaszt nyújt a közösségi erkölcs vagy a kollektív felelősség kérdéseiben. A költő szavai, hogy "Gyilkosok közt cinkos aki néma," csak az erkölcsi dilemmára világítanak rá, de tettekre sarkalló segítséget nem adnak, mert elvégre honnan tudná Kovács János, hoy kik a gyilkosok, s hogy mit is kell tennie azért, hogy ne legyen néma? Kovács János mint az erkölcsös emberiség képviselője, reménytelen helyzetbe került. ő szereti a szomszédot, a barátot, mint önnön magát, de nem 17
