Itt-Ott, 1984 (17. évfolyam, 1-3. szám)

1984 / 1. szám

tud mit kezdeni a kollektív -felelősség kérdésével. Egyéni életükben erkölcsös németek gyilkoltak halomra erkölcsös zsidókat, erkölcsös amerikaiak tereltek gettó-nyomorba erkölcsös indiánokat, erkölcsös népek lövöldözik a levegőbe gazdasági -feleslegüket, vagy korlátozzák mezőgazdasági termelésüket, miközben pu-ffadt hasú kis csontvázaktól emelkedik a világ éh halál statisztikája, na és persze erkölcsös, néha mél yen vallásos államférfiak készülnek a világ felrobbantására . . ..

Kovács János mint egyén kenyérrel dob vissza az őt kővel támadóra, de mint a társadalom tagja eltűri, hogy rakétaki 1 övöket építsenek adójából. Mint egyén komolyan veszi a "ne ölj" parancsolatát, de mint a kollektíva tagja csillogó szemmel újságolja, ha a mi fegyvereink jobbaknak bizonyultak az ő fegyvereiknél, s úgy követi a háborúk gyilkolási statisztikáját, mint a tőzsdei árfolyamot. Nem csak Kovács János — a becsületes csavar a becstelen gépezetben — tanácstalan, de erkölcsi dilemmával küzdenek a szervezett egyházak is. Krisztus a templomból kiostorozta a pénzváltókat, s ma a nyugati nyárspolgár odajár összeköttetést, üzleti ismeretséget gyűjteni, míg keleten a harácsolás már időt se hagy a lelki életre, s ha van dinamizmusa a keleti s a nyugati társadalmaknak, azt főként az önzés, megalkuvás és a korrupció adják.

Nincs szükség további példák felsorakoztatására, már így is világos, hogy az erkölcsös közösségi viselkedés nem automatikusan következik a társadalom tagjainak egyéni erkölcsi normáiból. A társadalmi felelősségvállalás már önmagában egy összetett jelenség. Azt hiszem kevesen vonják kétségbe, hogy a társadalom kötelessége például a nyomorékok támogatása, de modern életünkben vajon nyomorékabb-e a félkarú ember, mint az, kitől körülményei megtagadták az iskolázottságot, a szaktudás megszerzését, vagy az, kit vallása, bőrszíne, vagy lakóhelye sorolt a vesztesek közé? Erkölcsös-e Kovács János ha tudomásul veszi, hogy az öregnek, a szegény szülök gyermekének nyugaton, vagy a pártonkívüli szülő gyerekének keleten, a fizikai vagy lelki betegnek, egyszóval a geyngéknek csak koldus morzsák jutnak a társadalom aszstaláról? Tiszta maradhat-e Kovács János 1 el kiismerete ha nem emel szót a lengyel munkásmozgalom eltiprása, Allende meggyilkolása, az iráni fanatizmus, az afganisztáni és libanoni népirtás, a palesztinek, baszkok, székelyek és írek hontalansága, a kambodiai vagy Szomáliái menekültek embertelen sorsa, szenvedése miatt? Na de mit kell tennie Kovács Jánosnak, hogy szemlesütés nélkül, tiszta 1 el kiismerettel nézhessen a tükörbe? Ezek a kérdések már meghaladják az egyén erejét, itt már az egész társadalom közös felelősségéről kell beszélnünk.

Persze a társadalomnakk több kötelessége van, mint hogy csak a gyengét segítse az emberhez méltó megélhetésben. A társadalomnak legfontosabb kötelességei azok, melyeket nem lehet anyagiakkal megoldani. Ilyen feladat például elősegíteni az állam polgárainak jobb, nemesebb emberré válását. Mint a szülőnek a gyermek felé, ugyanúgy a társadalom évszázados intézményeinek az egyén felé is vannak kötelességei. A hírközlő szervek összessége szolgálhat propaganda célokat, válhat a gazdasági harácsolás és reklám eszközévé, de terjesztheti a tudást, az Ízlést is, csiszolhatja, nemesítheti a társadalom épületének tégláit, az egyéneket. McLuhan mondja, hogy a hírközlő szerv egyben maga az üzenet is. Valószínűleg igaza van, mikor az egységesített hírközlés konformizáló hatására céloz, de azért a szalagon gyártott, tömegcikké tett gondolatot, ízlést, életszemléletet nem a szalag teszi elviselhetetlenné, hanem a manipuláció meg a hazugság. A szép szép, az igaz igaz marad akkor is ha szájhagyomány terjeszti, s akkor is ha a televízió mondja. Tehát nem a modern technológia a bűnös a jelenkor erkölcsi csődjéért.

18