Itt-Ott, 1984 (17. évfolyam, 1-3. szám)
1984 / 1. szám
Megszüntették a Summum Consi1ium-ot, helyét a kivándorlók és turisták lelki gondozására a püspöki kongregációban létrehozott pápai bizottság vette át. A menekültekről való lelkipásztori gondoskodás viszont sajátos problémái miatt az államtitkárság hatáskörébe is került, mivel ezel általában kommunista országokból kerültek ki, melyek püspöki kara képtelen misszionáriusokat küldeni. De maguk a menekült hívek sem fogadnának el hazai misszionáriusokat, félve az otthoni államhatalom befolyásától. A KÜLFÖLDI MA6YAR PASZTORACIÓ HELYZETE A külföldi magyar pasztoráció az újjárendezés után az államtitkárság intézkedése alá került. Ez ugyanis szorosan kapcsolódott a menekültkérdéshez és a magyar állam egyházpolitikai törekvéseinek alávetett hazai püspöki kar bármilyen befolyását a külföldön élő hívek elutasították volna. Magyarországi segítségre nem is volt szükség, mert fölös számban éltek külföldön magyar papok, akik honfitársaik pasztorációját ellátták. A külföldi magyar papság következetesen igyekezett segíteni a hazai egyházat, sőt tudatosan lépett fel a régebben sokszor brutális üldözést szenvedő egyház védelmezőjeként azáltal, hogy szóvátette a szabadon beszélni nem tudó hazai egyház sérelmeit. Ám jószándékú, de nem mindig szakszerű és kevéssé hatásos védelmi törekvéseivel szemben igazi változást a magyar egyház helyzetében a Szentszéknek a magyar kormánnyal megkötött részleges megegyezése hozott, mely megnyitotta az utat új főpásztorok kinevezéséhz és létrehozott bizonyos kereteket a magyar egyház problémáinak rendezésére. A magyar emigrációs 1 el ki gondozás szervezését Nyugat-Európában a konzisztoriális kongregáció megbízásából Zágon József prelátus kezdte meg. ő neveztette ki 1950-ben Dr.Ádám Györgyöt németországi főlelkésszé, hogy folytassa a megkezdett szervezést. A Summum Consilium létrejöttekor a Szentszék Dr.Ádámot annak magyar tagjává nevezte ki, aki ezáltal a külföldi magyar pasztoráció fejévé lett. A Summum Consilium megszüntetése után Ádám Györgyöt Róma a külföldi magyarság szentszéki képviseletével bízta meg. 1978-ban bekövetkezett halálakor javában folytak az előkészületek a fent ismertetett Pastoralis migratorum cura kezdetű rendelkezés megalkotására. Már akkor szóbakerült egy püspöki ranggal felruházott megbízott kinevezése a külföldi magyar pasztoráció ügyeinek intézésére, de ez mégis csak öt év múlva valósult meg. A választás az 1945 óta külföldön élő Irányi Lászlóra esett, aki az amerikai magyarság körében jól, de Európában kevéssé ismert volt és akit nem terheltek a menekült élet politikai problémái. Az Egyesült Államokból választott főpásztor kinevezését sokan a Szentszék tudatos állásfoglalásaként értelmezik: a Vatikán egyrészt nem kívánta volna egy, az ellenzéki szerepre törekvő és a Szentszékkel sem mindig harmonizáló magyar lelkészek közül választott jelölt kinevezésével a magyar hatóságokkal fennálló két évtizedes kapcsolatát megterhelni; másrészt a Szentszék így vonta volna le a következtetést abból a tényből, hogy a belső viszályoktól és személyi ambicióktól megzavart európai magyr lelkészek Ádám György halála óta nem tudtak olyan alkalmas személyben megegyezni, akit Róma e feladattal megbízhatott volna. 13
