Itt-Ott, 1983 (16. évfolyam, 1-3. szám)

1983 / 3. szám

IN MEMÓRIÁM

Búcsú a Prédikátortól

(Emlékezés Hamza Andrásra)

Énekelni, — leszállhatatlanúl. Békehírt ararátlanúl. Korholva konokon a lenti vidék vén süketéit. . .

Illyés Gyula:

Lőtt lábú madár

Hullanak az őszi levelek az avarba. Bíborvörös gyászba öltözött a táj.

Cseng a telefon. Barátom kapkodó, szomorú szavai alig jutnak el a tudatomba: Hallottad? Meghalt Hamza Bandi. — Aztán megindul a telefonhadjárat. Döbbent hitetlenkedés. —Hiszen láttam még pénteken New Yorkban, a Dana kápolnában, amikor Czine Mihályt mutatta be a közönségnek! —Vasárnap még vezényelte a Kodály kórust Manvilleben. . . —Emlékszel, az idei Itt—Ott konferencián, az Illyés Gyula emlékének szentelt, befejező istenszolgálaton, amikor a közösség palásttalan papjáról beszélt? — Emlékszel a tóparti keresztelőre? ... —

Erőslelkű asszonya tanúságából tudjuk, hogy Hamza András, aki több, sokat szenvedett barátjának adta meg keresetlen méltósággal és emberi közvetlenséggel a requiem végső tisztességét, azért imádkozott az Istenhez, hogy kímélje meg az öregkor alattomosan romboló, korhasztó betegségeitől. Az Úr meghallgatta harcos szolgája kérését. A sokat igénybevett szív váratlanúl elhallgatott. 1983 október 20-án, 63 éves korában, szívszélhüdésben elhunyt.

Hullnak az őszi levelek az avarba. Minden levél egy lélek emlékét idézi. Fenn tolmácsol máraz égi State Departmentben Tóth Csanád. Idősebb Éltető Lajos bácsi is ott karikázik valahol fehér biciklin, a mennyei Hargita lejtőin. Hazatért a tiszántúli földbe, ahonnan vétetett, Kiss Sándor. Odafenn tanúskodik már népe szenvedéséről Kováts Imre. Évek óta foglaltak az égi telefon vonalak, rajtuk át perel a magyarságért Kovács Bandi. Vajda Benő sem nyitogatja már vendégszerető otthonának ajtaját, Kassay Dezső kedves, szelíd hangját is felitta az avar. Gyülekezik a közösség a túlvilági Reménység-tó partján. S most megérkezett hozzájuk a prédikátor, érces hangján énekelve: Tebenned bíztunk eleitől

fogva------Lesz már, aki ráncbaszedje a mennyei Kodály kórust. De a szétszórt gyülekezet

árván maradt, idelenn a múlandó árnyékvilágban.

Hullnak a levelek az őszi avarba. Minden levél egy lélek emlékét idézi. Egy levél Hamza András emlékét hordozza.

8