Itt-Ott, 1983 (16. évfolyam, 1-3. szám)

1983 / 1. szám

szett” generációhoz tartozó barátaimnak mind az a baja, hogy sok párttagot lát, de csak elvétve egy-két kommunistát. És most senki ne kérdezze meg tőlem, hogy viszont én hány hívőt láttam az egyházon belül. Mert elsősorban sokat láttam, de másodsorban mi nem vagyunk hatalomban, így az ország erkölcsi atmoszférájának az alakításában a Párt vállán mérhetetlenül súlyosabb a felelősség. Persze a mienken is, mert népünkért az Egyház is felelős, akkor is, ha a hatalom sáncain kívül van, de az isteni számonkérés határain soha nem esik kívül. „Soha ne küldj, hogy megtudd, kiért szól a harang? — a harang teérted szól.”

Az „elveszett” nemzedék fájdalmáról a legmegrázóbb jajkiáltásokat egy vékony kis kötetben olvastam. írója Sipos Gyula, aki nemrégen halt meg szívrohamban. Özvegye Kováts Zsuzsa, Bandink nővére. A nagykőrösi temetés után ő ajándékozott meg férje hátramaradt verseinek ezzel a kis csokrával, amit ő adott ki „Hétvége” címen. Gyula a fényes szellők nemzedékéhez tartozott, Győrffy kollégista volt, kommunista volt, NÉKOSZos volt. Hitt és tiszta ember volt. Mi volt mégis az oka, hogy igazándiból nem találta a helyét? Már régebbi kötetében, a „Könnyű részegségben” kezdi mondani:

„Mi olyan gyávák vagyunk már, hogy senkitől se félünk.

Kezetfogunk jókkal és gonoszokkal és tapsolunk merő udvariasságból, mikor a szónok végére ér beszédjének.

Hagyjuk, hogy csikorgó-szavú fölolvasók oktassanak bennünket, szemünkre vessék hitványságainkat és sose kérdezzük meg: mi jogon?

Tudomásul vesszük a fából készült tribünöket, lépcsőket, emelvényeket, színpadokat, s a díszelnökségek ranglistáját.

Nem zárjuk te a televíziót

akkor se, ha a pléh-kakas kukorékol.

Nem veszünk össze senkivel.

Nincs haragos szavunk és düheink csak engedélyezett húsokba marnak.

Mi olyan gyáván élünk!

Azt hisszük, hogy helvtállunk.

Alig van ellenségünk.

Alig van jóbarátunk.

( Gyávaság)

A megtántorodó ember keserű kiáltása, mikor elszakadnak lelkében a vállalt önfegyelem kötelei. (Tamási Áron sóhaja jut eszünkbe: „Panaszkodik a gond és az erő, amellyel életem folyamán fegyelemre neveltem magamat.”) De Sipos Gyulából nem sóhaj száll, hanem gáttalan keserűség:

9