Itt-Ott, 1983 (16. évfolyam, 1-3. szám)
1983 / 1. szám
,, Megrázom vaksi nagy fejem bika a vágóhíd előtt, ökör a bögölyök miatt. Elbödülök még, Istenem! Ezt érdemeltem? Kő-mezők, fulánkos szavak, vasfalak. ” (Ökör nyál) „Miért és mi ellen verekszik Sipos Gyula? A művészetben a cifra mellébeszélés ellen, a közösségek s az emberi melegség hiánya ellen, a modern élet elhatalmasodó fogyasztási őrülete ellen, a hitel nélküli szólamok, a megfoghatatlan függőségi viszonyok s kiszolgáltatottság ellen, öntudatunk homályai ellen.” (Tamási Lajos) A fényes szellők nemzedékének a hitét, rangját, éltető emlékeit a költők közül talán senki nem érzékeli úgy, mint Gyula. Talán azért is, mert ennek a most már a 60- ba belépett nemzedéknek ő volt a költője. Egy sereg verse erről szól. Kóstolgassunk belőle: ,,Ha majd ősöket kerestek egyszer, hiszen nektek is kellenek ősök, megtaláljátok a mi hitünket. Megtaláljátok a csontjainkat, árokparton, vagy dög-gödörben, véletlenül dísz-sírhelyen is. S megtudjátok: ez a kor mi voltunk. Mi őriztük meg a parazsat, amely nélkül kihűlne a föld. Bűneink és tévedéseink nagyok voltak. És nagy volt a tett, mellyel megalkottunk egy világot. Lehet, hogy az emberiség holnap négy lábon jár, vagy kerekeken. De azt a kort, amelyben mi éltünk, mi teremtettük puszta agyagból, vérből, csontból, lélek-lehelletből, mint Isten Adámot és Évát.” (Egv forradalmár emlékirata) ,,Széttört tükör cserepei vagyunk mi. Egyek és darabonként mást mutatók. Ránknéznek és ránkismernek a széttörök és az összerakok. Nemzedék helyett egy nemzet lehettünk volna. Elveszejtett saját hitünk. Testvérre néztünk és azt mondtuk rá, hogy eretnek. Jön a huszonegyedik század. Unokáink is megaláznak. De fiatalságunk világít. S kire nézhet az, aki lázad?” ( Fiatalságunk ) 10 1
