Itt-Ott, 1983 (16. évfolyam, 1-3. szám)

1983 / 2. szám

I vezetői és részvevői emlékeznek meg a törtéenelmi eseményekről. Ára $9,50. Megrendelési cím: MBK, 3140 North Cambridge, Chicago, IL 60657. Washington: MBK tagok is részt vettek az amerikai külügyminisztérium februári fogadásán, melyen az amerikai budapesti nagykövet, Harry Bergold beszámolt mUlt évi magyarországi működéséről. A beszámold után a nagykövet, valamint a minisztérium Magyarországgal foglalkozó tisztviselői meghallgatták a jelenlevők hozzászólása­it és javaslatait. New York: Püski Sándor meghívására és rendezésében, többek között az MBK helyi gyülekezeteinek támogatásával is, idén tavasszal Kdsa Ferenc filmrendező, Balczd András olimpiai világbajnok, László Gyula régészprofesszor és KUnszabó Ferenc szociográfus előa­dássorozattal gazdagította az északame­rikai szórványok kulturális életét. Kalifornia: Idén áprilisban ünnepelte 21-ik évfordulóját a kaliforniai (Placentia) "Magyar Szivárvány Rádió. " Gratulálunk, érje meg még legalább az 51-iket is! MACIM IKffiilLYI FOSTA Sass Mártonnak: Mellékelten küldöm tag­sági díjamat .... Lapotokat élvezettel olvasom. --Sass Kortsák Endre, To­rontó ITT oTTnak: Az ITT OTT támogatására csatoltan küldök egy $20-as csekket. Az egyre fogyd évente megjelenő szám ag­gasztó. Odaadó munkátokat értékelve, — Szabd András, Export, PA. Ludányiéknák: . . . Ma is azt tartom, amit régen írtam nagyszerű kiadványotok rdl: Legjobb az emigrációban vagy he­lyesebben a szétterjedt és széles ská­lájú diaszpóránkban. Legyen a Min­denhatónk áldása és további kegyelme mukátokon, nemes törekvéseiteken. - Bog­nár Kálmán, Sarasota Ludányi Andrásnak: Közös és kedves barátunk ismertetett meg az általad veze­tett ITT-OTT szervezettel. Én csak 1978-ban hagytam el Magyarországot, kissé viharos előzmények után. A Control Data Corporationnál dolgozom. Jelenleg munkaköröm: Indiába járok eladni. Nem akarok egy resumét írni, csupán nagy örö­mömnek akarok kifejezést adni, hogy ilyen jellegű szervezet létezik, őszintén megvallva, bár hozzátok avagy ha szabad ezt írnom hozzánk közel állókkal voltam otthon kapcsolatban, nem hallottam rólatok semmit. Igen örülnék, ha egyszer találkozhatnánk, vagy legalább egy tele­fonszámot írnál, hogy felhívhassalak. Minden érdekel ami magyar és ami objektív, pozitív lehetőség Magyarország jövője szempontjából! -- Sajnos nem a legfiatalabb korosztályhoz tartozom, így az óra lassan lejár. De ameddig jár, megpróbál pozitívan és konstruktívan járni. Mint korosztályom tagjainak zöme, "haszonélvezője és szenvedő alanya" voltam a második világháború előtti, alatti és utána következő történelmi periódusnak. Különböző helyzetekben, de mindig egy cél érdekében próbáltam meg szerény képességeimet és ismereteimet hasznosítani. De meggyőződésem, hogy a nemzet zöme ezt tette és én csak egy szerény tagja voltam az e törekvéseket képviselő, egyetemlegesen harcoló nemzetnek. Amennyire anyagi lehetőségeim (igen szerények), a távolságok és az idő megengedi, megtisztelő kötelességemnek érzem, hogy nemes céljaink megvalósításához kötelességszerűen hozzájáruljak! — Isme­retlenül is ölel Uj, de öreg barátod, Csanády István, Edina, MN. Csanády Istvánnak: Üdvözlünk sorainkban, bocsánat a késő válaszért. Ludányiék telefonszáma (419) 634-2056. -éji ITT-OTTnak: Ez évben is hálásan megkö-39

Next

/
Thumbnails
Contents