Itt-Ott, 1983 (16. évfolyam, 1-3. szám)
1983 / 2. szám
a japánba, " míg a szak- igetőnek a szölkup sa^ŐimRt-qo igével valé összevetése "hangtanilag problematikus." De szeretném tudni, mely szigorú szabály szerint kell minden ajánlott összevetéshez, avagy csak az összevetések nagyobb részéhez is, szamojéd megfelelőket találni? A szamojéd nyelvek szókincse bizony szegényes (lehet, hogy a primitív életviszonyok miatt olyanná vált); az összehasonlításban hasznos a szamojéd adat, de hiánya nem tesz valamely összevetést értéktelenné. A nem kölcsönzésből eredő magyar szókincs nagyon jelentős részének sincs jó szamojéd megfelelője, mégis uráli nyelv a magyar, nemde? A hozzászólás következő szakaszát egészen idézni kell, mert alapvető kérdést feszeget. "Köztudott — írjaHedberg Éva (aki nyilván nem veti meg a tütü-nyelvet, amely oly csúful terjed manapság mind az otthoni, mind a külföldön használt magyarban) — hogy az összehasonlított rokonnyelvek eltérései annál nagyobbak, minél távolabbi e nyelvek kapcsolata időben, azaz minél régebben szakadtak el egymástól. Ha tehát közös japán és uráli gyökereket tételezünk fel, számolnunk kell azzal, hogy a nyelvek szétválásának jóval az i.e. IV. évezred előtt kellett megtörténnie. A szamojéd és a finnugor ág elszakadása kb. az i.e. IV. évezred körül/előtt mehetett végbe, és nem vagyok meggyőződve arról, hogy a szamojéd nyelveket a magyarral összevetve sikerülne 6 darab azonos alakú, jelentésű szót, tövet találni, melyek valóban rokonok is. Hogyan lehetséges akkor, hogy a japán változás nélkül megőrizte az idézett szókat? Vagy párhuzamos fejlődés eredménye lenne az azonosság? De akkor miért pont a japánban és a magyarban jött létre egybeesés, és sehol máshol? Alighanem ez a nagy 'egyformaság' gyanús egy kicsit. Szabályos hangtani különbségek és rendszeresség (hangtani és jelentéstani) sokkal meggyőzőbb lenne." A feltételezett uráli alapnyelv felbomlásának ideje nagyon is hozzávetőleges. Mi több, az uráli alapnyelv valamikori egyöntetűsége is kérdéses. Az 1975 szeptemberében Budapesten megrendezett 4. Nemzetközi Finnugor Kongresszuson nem kisebb tekintély mint Lakó György vonta kétségbe a szamojéd nyelveknek a finnugor tömbhöz tartozását. A kikövetkeztetett (rekonstruált) szóalakokat a finn szófejtő szótár írói csak ritkán, fanyalogva fogadják el. A mássalhangzók valaha híres fokváltozási elmélete lényegében kimúlt, de a kikövetkeztetett alakoknak még azon elmélet kívánalmai szerint kell lenniök. így van az, hogy pl. a magyar szak- tő -k-jának a kikövetkeztetett ugor és finnugor alakokban *-kkelőzményt írnak. De az egész magyar hangtörténet adatai ez ellen szólnak. Szóbelseji kettős magánhangzóink (akár kettőzések akár mások) s egyéb mássalhangzótorlódásaink gyakorlatilag a nyelvemlékes kor kezdete után keletkeztek. Collinder a magyart a legkevésbé uráli nyelvnek mondta vele volt beszélgetéseim során. Eyen háttér elé kell állítáni Hedberg Éva idézett szakaszát. Én sem vagyok meggyőződve, hogy a magyar—szamojéd összevetések 6 olyan párt eredményeznének, mint amilyen 6 magyar-japán szópárt láttunk. Erről én természetesen nem tehetek! De nem is készítenék, Hedberg Évához hasonlóan, olyan táblázatot, amely eleve a finnugornak a szamojédtől való feltételezett szétválása előttre teszi a szintén feltételezett japán-magyar kapcsolatok megszűnését. Mielőtt hipotéziseket és időbeli elhelyezéseket formálunk, vizsgáljuk meg jól az összevethető anyagot! Munkahipotézisként fogadjuk el, hogy a japán uráli természetű nyelv és próbáljuk mint olyant vizsgálni (miként említett könyvem alcíme: "An attempt" sugallja). Miként őrizhette meg a japán az idézett szavakat "változás nélkül" ? Annyira változás nélkül nincsenek azok a szavak sem, hiszen a Kr.u. 8.sz.-i ójapán szavak időközben elég sokat változtak, s ha csak a mai japán alakok állnának rendelkezésünkre, bizony sokkal 34
