Itt-Ott, 1983 (16. évfolyam, 1-3. szám)
1983 / 2. szám
Az olvasó most valószínűleg arra gondol, hogy a magyar kölcsönkérelmet másfél perces tanácskozás után elutasították. Valószínűleg erre is készült Karl-Otto Poehl, a nyugatnémet központi bank elnöke, s bizonyára nagyon csodálkozott, amikor ráébredt arra, hogy hevesen kell harcolnia az elutasítás érdekében. Még jobban csodálkozhatott, amikor őt utasították el. A Magyar Népköztársaság ugyanis megkapta a kölcsönt. Na, azért ehhez hozzá kell tenni valamit. A fent leírt $596 milliós IMF kölcsön egy része idén júniusban került kifizetésre. A Magyar Népköztársaság és az IMF megállapodott a BIS-szel abban, hogy az IMF a magyaroknak júniusban kiutalandó $100 milliót közvetlenül a BIS-nek fogja átutalni. Egyszerűen arról volt tehát szó, hogy a magyarok pénzzavarban voltak (már megint), s már áprilisban szükségük volt arra a pénzre, ami csak júniusban volt esedékes. Ami a BIS-t illeti, az igazgatóság nyilván arra gondolt, hogy az IMF-nél jobb kezes nincs ezen a világon, s ezért hajlandók voltak egy kicsit lazábban kezelni saját határozatukat. Május közepén végre megérkezett a Világbank által kiküldött két szakértő véleménye. Mindketten megállapították, hogy Magyarország az egy főre eső évi átlagjövedelem alapján nem jogosult a kölcsönre. A pénzügyminisztériumi közgazdász nagyjában ugyanakkor érkezett jelentése viszont "jó" volt a magyaroknak. Ebben megállapítja, hogy 1981-ben Magyarországon az egy főre eső átlagos jövedelem $3 809 és $6 399 között mozgott, tehát mindenképpen a Világbank által meghatározott "szegénységi színvonal" felett volt. Azért biztos, ami biztos, még hozzátette, hogy minden jel szerint közelebb álltak a felső határhoz, mint az alsóhoz. Hogy akkor mi ebben a jó? Ugyanez a közgazdász megállapította azt is, hogy a magyar átlagjövedelem kiszámításához használt módszer általános alkalmazása esetén kiderülne, hogy Mexikó és Brazília sem jogosult kölcsönre. Abba pedig, hogy Mexikó, vagy akár Brazília ne kapjon kölcsönt a Világbanktól, az Egyesült Államok sosem fog beleegyezni. Ami tehát eddig közgazdasági kérdés volt, ekként politikai kérdéssé alakult át. A pénzügyminisztérium közgazdásza nem csinált ebből titkot; jelentésében fehéren-feketén leszögezte, ha az Egyesült Államok segíteni akar egyes latin-amerikai államokon, úgy a magyarok évi átlagjövedelmét egyszerűen le kell értékelni. Ilyenformán meg lehet menteni a káposztát, s a kecske is jól fog lakni. A pénzügyminisztérium közgazdászának jelentéséig az Egyesült Államok arra illetékes szervei aktívan ellenezték a magyar kölcsön jóváhagyását. Azóta viszont Donald Regan, s a pénzügy többi vezetői lényegesen óvatosabbak lettek, s arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a kérdést még meg kell fontolniok. Nem sokáig tűnődhettek azonban a dolgon. Június 16-án a Világbank igazgatósága megszavazta a magyar kölcsönt. A bank szóvivője közölte az érdeklődő újságírókkal, hogy a szavazás egyhangú volt. Eddig tart Magyarország újabb kölcsöneinek története. Ha valaki megkérdi; a mai gazdasági viszonyok között siker-e az, hogy Magyarországot a Nyugat még mindég hitelképesnek tartja, a válasz csak igenlő lehet. De . . .. A Világbank kölcsöne révén pl. a magyar gazdaság kétségtelenül fejlődik és erősödik. A Világbank szóvivője is rámutatott arra, hogy a kapott pénzből beszerzendő mezőgazdaságigépek, s a felépítendő gabonaraktárak lehetővé fogják tenni, hogy Magyarország 1986-ra további 1,1 millió tonna búzát és más gabonát exportáljon. Ez szép. Csakhogy az ebből származó dollár-, vagy más nemes-valuta bevételből a fennálló adósságokat kell majd törleszteni, s így az nem a magyar népet fogja gazdagítani. Még hosszú ideig.-----29
