Itt-Ott, 1983 (16. évfolyam, 1-3. szám)
1983 / 2. szám
tésében. A másik, $78, 5 milliós kölcsön viszont arra szolgál, hogy pótolja a vegyipari és más export csökkenéséből származó hiányt. Ezt a magyarok egy összegben kapták meg. Ez a két kölcsön, éppúgy, mint a magas kamat, azt látszik bizonyítani, hogy Magyarországnak az eddigiektől eltérő jellegű pénzügyi problémákkal kell szembe néznie. A kereken $8 milliárdra rúgó korábbi nyugati kölcsönök közös jellemzője az volt, hogy azok valamilyen beruházás finanszírozására szolgáltak. Ha mondjuk a vegyi ipar modernizálására Magyarországnak nem volt ugyan pénze, de a vegyi ipar fejlesztéséhez szükséges feltételek adva voltak, s reálisnak látszott, hogy e fejlesztés gazdasági sikereket fog eredményezni, a nyugati bankok érthetően, szívesen adtak kölcsön erre a célra. A nyugati bankok pénzére az volt tehát a fedezet, hogy az abból fizetett létesítmények elkészültük után beléptek a termelésbe. Mivel várható volt, hogy ezek az új létesítmények hasznot fognak hozni, abankok kockázata legalábbis látszólag minimális volt. A világgazdasági helyzet általános romlása következtében azonban ez az úgyszólván biztosra vett haszon elmaradt. Ebből kifolyólag aztán felmerült az a veszély, hogy Magyarország a kapott kölcsönök esedékes részleteit nem fogja tudni kifizetni. Amikor tehát 1982 őszén Magyarország újabb kölcsönt kért, már nem azért tette, hogy valami új értéket produkáló létesítményt építsen, hanem hogy a már meglévő adósságait fizetni tudja. S ez óriási különbség. Az ilyenfajta adósság majdnem szükségszerű következménye az életszínvonal csökkenése. Az IMF eközben megelégedését fejezte ki a magyarok gazdasági vonatkozású intézkedései felett. A magyarok a nyugati kölcsönök összegének csökkentését (és a meglévő kölcsönök időben való törlesztését)kétféleképpen igyekeztek előmozdítani. Az egyik a fogyasztás csökkentése (ez gyakorlatilag egyet jelentaz életszínvonal csökkentésével), amásik pedig a nyugatra irányuló export fokozása volt. A magyar áruk iránti kereslet növelése érdekében az állam 1982-ben összesen 11%-kai, 1983 március 1-éntovábbi 1%-kal, és április 10-én újabb 3%-kai csökkentette a forint értékét. Lehetséges persze, hogy a magyar fogyasztó nem is hallott a forint leértékeléséről. Előfordulhat, hogy csak nyílt, vagy burkolt árrendezéseknek nevezett áremelkedésekről hallott. E leértékelések következtében ugyanis a magyar vevő (vagy a nyugati valutában fizető vevő) olcsóbban jut a magyar árukhoz, lévén több forintot kap a pénzéért, mint a leértékelés előtt. A felmerült pénzügyi nehézségek ellenére a magyarok nem adták fel iparuk és mezőgazdaságuk fejlesztésére irányuló terveiket. Azt még mondani is felesleges, hogy ilyen körülmények mellett minden fejlesztési terv megvalósításához újabb kölcsönre van szükség. A Magyar Népköztársaság legújabb terveinek megvalósítása érdekében nem a nyugati magánbankokhoz fordult, lévén azoktól csak aránytalanul magas kamat fejében kaphatott volna kölcsönt, hanem ezúttal a Világbank segítségét kérte. Két, egyenként kereken $100 milliós kölcsönt igényelt, amelyek közül egyiket iparfejlesztési célokra kívánt költeni, míg a másik mezőgazdasági célokat szolgált volna. A két összeg együttvéve sem nagy, s a Világbank szakemberei úgy találták, Magyarországnak valóban Szüksége van a kölcsönkérelemben leírt beruházásokra. A Világbank illetékesei tehát hajlottak arra, hogy megszavazzák a kért kölcsönt. Ilyenformán minden nagyon egyszerűnek látszott. Hogy mégsem volt az, annak az volt az oka, hogy a kölcsön felvételének időpontja rendkívül szerencsétlen volt. A Világbank akkor kezdte tárgyalni a magyar kölcsön ügyét, amikor a hitelválság már javában folyamatban volt. Ennek kapcsán az IMF, a Világbank testvérintézménye, több, mint $8 milliárdos segítséget kért az Egyesült Államoktól. Az amerikai Kongresszus ebben az időben nagyon éberen figyelte, melyik államra, mennyit költ az IMF és a Világbank. S egyes konzervatív kongresszusi képviselők emlékeztek arra, hogy A.W.Clausen, a Vi27
