Itt-Ott, 1983 (16. évfolyam, 1-3. szám)
1983 / 2. szám
ta államokkal szemben erezhettek. Mert a nyugati országok bankárai nem csináltak titkot abból, hogy Magyarországot a többi kelet-közép európai államtól eltérően kívánják kezelni. Magyarország gazdasági vezetése lényegében rendben van, mondták, a magyarok figyelme a piacra irányul (és nem valami távoli, politikainak mondott cél felé), ami önmagában véve is indokolttá teszi a megkülönböztetett bánásmódot. S mintegy beismerték, ha Magyarországnak voltak abban az időben gazdasági problémái, ezek csak azért fordulhattak elő, mert ők a magyarokat a lengyelekkel és a románokkal egy kalap alá vették. Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank egyik vezetője, még tovább erősítette hitüket. A kölcsönegyezmény aláírása után nyugati újságírókkal beszélgetve kijelentette, hogye$260 millióval Magyarország hiteligénye a következő évre (amely 1983 június 30-ig tart) ki van elégítve. Kifejezést adott ama reményének is, hogy a külkereskedelem és az idegenforgalom terén Magyarország annyi többletbevételhez fog jutni, amennyi elegendő lesz az esedékessé vált külföldi kölcsönök visszafizetésére, illetve törlesztésére. Kiderült azonban az is, hogy e számítások a nyugati áruk behozatalának nagymérvű csökkenésén alapultak. Mindegy. A lényeg az, hogy a gazdasági helyzet a nehézségek ellenére is javulni látszott. Mindenkinek tehát, akinekehhez a hitelügyhöz köze volt, optimizmustól sugárzott az arca. De a Wall Street Journal mértéktartóan hűvös maradt. A Wall Street Journal nem híres a kommunisták iránti rokonszenvéről, ezúttal azonban mégis egy kommunista állam miatt aggodalmaskodott. Kijózanító ridegséggel leszögezte, hogy a feltételek, amelyek mellett a magyarok ezt a $260 milliós kölcsönt megkapták, rendkívül kemények. S mintegy mellékesen még hozzátette, a magyarok Nyugaton lévő kemény valuta készlete egy év alatt, 1982 nyaráig, $1,8 milliárdról $600 millióra olvadt. S a Wall Street Journal nem aggódott ok nélkül. Alig néhány héttel később a magyar pénzügyi szakemberek tárgyalásokat kezdtek az International Monetary Fund-dal egy újabb hitel ügyében. A Magyar Népköztársaságot 1982 tavaszán felvették az IMF tagjai sorába, ami abban az időben jó jelnek számított, még akkor is, ha Washingtonban (az IMF székhelyén) a nemzetközi pénzügyi szakemberek biztosra vették, hogy Magyarország rövid időn belül kölcsönért fog folyamodni. Az IMF kölcsönök azonban köztudottan bizonyos feltételekhez vannak kötve. Bizonyos gazdasági intézkedéseket meg kell tenni, másoktól viszont tartózkodni kell, az IMF igazgatóságának kívánsága szerint. A magyarok nyilvánvalóan tudtak erről, amikor felvételüket kérték. Igaz, arról azért nincsen szó, hogy a kívánalmakat egy állam belügyeibe való beavatkozásnak lehessen tekinteni. A hitelező, mármint az IMF, szeretne biztos lenni abban, hogy a kölcsönzött pénzt vissza is kapja. Ennyi az egész. Az IMF ugyanis rendszerint csak rövid időre, 3-5 évre ad kölcsönt azoknak a tagjainak, amelyeknek a fizetési mérlegükben valamilyen oknál fogva hiány mutatkozik, s azért adja, hogy e hiány okát megszüntessék. Lényegében tehát aránylag rövid idő alatt rendbe kell hozni a hitelt kérő állam gazdaságát, s ez rendszerint áldozatokat kívánó feladat. Az IMF vezetői úgy találták, hogy a magyarok képesek ennek a feladatnak a megoldására. Ezért november közepén előzetes megállapodás jött létre a Magyar Népköztársaság és az IMF között egy közel $600 milliós kölcsön ügyében. Ezt a megállapodást aztán 1982 december 8-án az IMF igazgatósága jóváhagyta. A véglegesen jóváhagyott összeg $596,3 millió volt. Ez az összeg tulajdonképpen két kölcsönből tevődik össze. Az egyik egy $517, 8 milliós kölcsön, amelyet az IMF 13 hónap alatt, részletekben fog kifizetni. Ez azt a célt szolgálja, hogy segítse Magyarországot adósságainak kifizetésében, illetve törlesz26
