Itt-Ott, 1983 (16. évfolyam, 1-3. szám)
1983 / 1. szám
L. Kovács Klára Hackettstown, NJ MIÉRT IS? (Episztola egy barátomhoz) Akaratlanul is Ady örökszép sorai tolulnak szívembe, mintha rólunk, hozzánk , értünk írta volna le, hogy: Itt valahol, ott valahol Esett, szép, szomorú fejekkel Négy-öt magyar összehajol S kicsordul gúnyos fájdalmukból Egy ifjú-ősi könny, magyar könny: Miért is? Miért is? Miért is? Miért is? — visszhangzik lelkűnkben az örökké megválaszolhatatlan kérdés. De mintha ugyanakkor a nemzet lelke veszteségitől sarkallva szökne belénk, és adys daccal, palóc konoksággal mondatná velünk a mégis-morál karóba húzhatatlan, mágján elégethetetlen, kivégezhetetlen, tarkón lőhetetlen, halálra kínozhatatlan, üldözhetetlen, kitelepíthetetlen jelszavát: azért is! E dac, százados viszályok szította parázs, bőrünk alól kifehérlő izzásával, torkunkon kicsapó sárkánnyelv-lángjával, nemzeti tudatunkat ébrentartó örökmécsesével, nemzedékek egymásnak átnyújtott kígyóként tekergőző fáklya-lángjával mentette át a nemzet lelkét a történelem purgatóriumán. Ez a vérpecsétes hagyaték, amit magyar könnyelműséggel eltékozolnunk nem lehet. Sőt bennünk, unokákban sokszorozza meg erejét; szaporodó halottaink, a történelem napszámosai így nyernek új életet a jelenben. E dac utolsó végvárunk, mely bevehetetlen. Az örökzöld hit, hogy megmaradunk, e dac nedvéből táplálkozik. Az örökké kiújuló harcot nem bírnánk egymagunk. De e dacban fogant hitben, első és még hányadíziglen, egyek maradunk. Itt valahol, ott valahol Esett, szép, szomorú fejekkel Négy-öt magyar összehajol Azért is! Megnyergelem a szavakat I. Hozzád akartam indulni. Mama kikotorni régi délutánok hamujából a kővé meredt pogácsákat — nehéz a mozdulat Apám fényképe unszol magamhoz jónak lennem Kovács-arcvonásai Istenek magamhoz visszatérnem Apám, nap mint nap hiába nyergelem a szavakat gyenge patkóikat felsérti kőkemény hallgatásod fejem nyomja arcod kőkemény hallgatása most Új egekre tárult szemem sátra 16 T
