Itt-Ott, 1983 (16. évfolyam, 1-3. szám)
1983 / 1. szám
A „gazdasági csoda” Sipos Gyulát nem bűvöli el annyira, hogy a buktatókat, az „elidegenedést” észre ne venné. ,,Lakótelep. Ház. Tízemeletes. Ez az ember-ól hány férőhelyes? Szoba: két ágy, egy polc, székek meg asztal. Mi lesz kérem, a szaporulattal? És még nem számoltunk az erkéllyel, a kifutó másfél négyzetméter, nem kell fát vágnunk, se szenet cipelnünk, központi fűtés szárazán melegszünk, hogy — melegvíz, konyha, vécé, kamra, egy gombnyomás és jön a lift suhanva. Hát kell ennél szebb? Lehet ennél még szebb? Elértük a lép-tökéletességet, csupa egyforma, nem hatszög, de négyzet, már csak petét kell rakni be vagy mézet. Nem egyforma az ember? Ugyan kérem, élt egy görög, még az ókorban, régen, Prokrüsztésznek hívták, volt egy ágya, jó mértéke az emberi világra, a rövidebbet megnyújtotta szépen, a hosszabból a fölöset levágta. ” (Hétvége) Az elméleti marxistáktól, a csak pártban gondolkodó dogmatikusoktól az különbözteti meg a Sipos Gyulákat, hogy ők ezt a népet nagyon szeretik: ,,Ez az én népem a vonatok a villamosok a csarnokok, a zálogházak, az áruházi olcsó kirakatoknál tolakodók sokasága a sorbanállók a kopottak a cicomásak a lökdösődök a parkokban lopva csókolózók semmibe merengők a borkóstolók professzorai az árokszéli bölcsek a vádlottak padján semmit nem értő szegények, a szép kis szajhák akik kijózanodva tiszta könnyel anyaölbe vágynak a sir-körül-állók zsoltárt éneklők mozgalmi dalokat éneklők a mindig dolgozók mindig újrakezdők mindig mást-akarók az éjszaka is más gondján virrasztók a messze külföldről levelet kérők a Zrínyit Petőfit Tamási Aront 13
