Itt-Ott, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 2. szám

Majtényi mihálynál a sors szeszélyeit érzékeltető novellákban eredendően hazai, vajdasági élmények keresik a kifejezést. Ennek megfogalmazási kisérlete a Császár katonája c. regénye: ,,Mindenütt sivár a horizont — olvashatjuk. — A gyilkos Bácska, amely kiöl az emberből minden szárnyalást. . . Valami halálos mindig lebeg e táj fölött. Népek országutja és gyülekező helye is: dalmátok, szerbek, németek és magyarok, zsellérek és máshonnan jött nemesurak, rabok és francia hadifogjok vonulnak elénk a könyvből. . . ” Az expresszionizmus vonzásában alkotja Mocsár és Kokain c. köteteinek elbeszéléseit. Lírája elárulja, hogy amikor a pometániai tájat akarja festeni s Lüneburgot, akkor valójában Becskereket látja, a bánáti síkot az ősz fehér páráiban, ez az a táj, melyet az expresszionizmus evokativ erejével megidéz.

Radó Imre fatalizmusa abban nyilvánul meg, hogy az ember sorsát a pénz függvényeként láttatta. Az Akarat szárnyán című regényében egy magyar Julien Soréi életét szövi, aki éppen olyan tudatos szenvedéllyel teszi életét a pénzben rejlő lehetőségekre, mint Stendhal hőse a papi reverendára. Radót elsősorban a cslekmény-folyamatok érdekelték, csak másodsorban ezeknek a folyamatoknak emberi sorsba való ágyazottsága.

A vajdasági magyar irodalom két világháború közötti korszakának legkiemelkedőbb egyénisége Szenteleky Kornél, akiben kortársai a vajdasági magyar irodalom Kazinczy Ferencét tisztelték. Ő volt a Kalangya szerkesztője, a folyóirat törzsgárdája az ő nyomán liberális, polgári szemléletű volt. Szentelekyt az álom és a valóság ellentétei ihlették, s ez nála ellentmondásos költői világképben nyilvánul meg: egyrészt tagadja a világot, másrészt vágyakozik az Élet után, mely elérhetetlen messzeségbe tűnik előle. Kesergő szerelem című regénye abban a műfajban íródott, amelyet Krúdy Gyula neve fémjelez a magyar irodalomban. A regény értéke, hogy az álomvilágot formai síkon az impresszionista részletekben és finom hangulatleírásokban ragadja meg. Az álom és valóság ellentétére épülő életlátás tipikusan vajdasági vonás, nem véletlen, hogy Fekete Lajos a „legbácskaibb költőnek” nevezi Szentelekyt.

Ugyanez a Bácska Szirmai Károly számára „babonás messzi tengerfenék”-ké zsugorodik, mely képzetnek találó formai megfelelője a vízió. A Szirmai-látomásban a gonosz világ, a sötétség erői tombolnak, ezért műveiben horizonttalan minden, s az ősz, a tél, a köd, a vihar mítoszaiba öltözik a táj. Mindezek kozmikus arányt öltenek a Nagy Csönd víziói című művében. Szirmai látomásai, e „homályban játszó költészet” egyedülálló irodalmunkban. (Folytatjuk.)

30