Itt-Ott, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 2. szám
Szenteleky leírásában ez a vajdasági jelleg így fest: ,,A tájkép alig változik. Egyik helyen erősebb a búza, másutt silányabb, de mindenütt búza, kukorica, a lankásokon, a homokos területen szőlő, az országutak mellett nviszlett eperfák, a csatornák és a folyók mentén szegényes, szomorú akácok. Ez vázlatosan az a környezet, amelyben élünk, amely hatással van ránk. Ebben a hatásban keresem azt, a szervesen egységes szellemet, amely minden egyéniségen, világszemléleten, írásművészeten túl összefogja e föld magyar elbeszélőit. ” (Szenteleky: ,,Akácok alatt”,Bori Hogy hogyan nyilvánul meg e sajátosan vajdasági jelleg a jugoszláviai magyar prózában, arra nehéz lenne egyértelmű választ adni. A kérdés formai oldala sokrétű és változatos, tartalmilag azonban e stílusbeli variánsokat valami összefogja, amit nevezhetnénk a Szenteleky által említett közös szellemnek, mely nem más mint a tipikusan vajdasági sorslátás, a kisebbségi magyar sorsra annyira jellemző fatalizmus és az ebből következő társadalmi determináltság, mely úgy a prózára, mint a lírára rányomja bélyegét. A legtöbb epikai hős társadalmi keretéből kitörni nem tudó ambiciózus lény, kinek álmai és vágyai ellentétben állnak a külső valósággal, mely megakadályozza a bennük felhalmozódott energiák kiteljesedését. Az íróra hárul a feladat, hogy e feszültséget írói alkatától függően /telhetőén feloldja. Sok esetben épp e fatalizmus szab korlátokat, s mint visszahúzó (hátráltató) motívum szerepel. Börcsók Erzsébet Végtelen fal c. regényében olvashatjuk: ,,Mert egyik a másikról hiszi az elfogultságot, a gyanakvás növeli meg az ellentéteket... míg el nem csitul a szél, mig rá nem eszmélünk, hogy egymáshoz kötözőitek vagyunk mi mindannyian... S így vergődünk, hullámzunk az érzésben mint összekötözöttek, kiknek mosolyogva vagy acsarkodva, barátságban vagy gyűlöletben, de egymás mellett és egymásért kellélniök. Ez a sorsunk! Ez az átkuk. Bánátiak vagyunk”... Az írónő kétségtelen pozitívuma azonban az a bátorság, amellyel a szerbek és a magyarok együttélésének problémáihoz nyúlt. A történelem során többször is egymással szembe került, de közös sorsban élő bánáti népek sorsélménye formálódott a Vándor a Nisavánál és a Végtelen fal című művekben. Nála tán legerősebb a couleur locale. Herceg János fatalizmusa szerint az ember életét titokzatos hatalmak uralják, kiszolgáltatottja tehát ezeknek a hatalmaknak, melyek démonokként trónolnak benne és felette. Legsikerültebb novelláit állandó novellahőséről, Kekez Tunáról írta. Formailag ez a történetet háttérbe szorító állapot-pillanatok sorozataiban nyilvánul meg. 29
