Itt-Ott, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 4. szám

Mindezt nem azonosítom a Közösséggel, mert sok jóbarátom is van köztük, akik más­képp gondolkodnak, sót azok között is akik tudom naívságból választották ezt az utat. Ha azonban cikk keretében mindezeket lehoznánk, ezt a másik oldalát is ismertetni kellene! Tavaly őszi ottlétednek azért is örültem, mert kezdeti ellenkezésedet bizonyos megér­tés váltotta fel, amikor az otthoni fiatal ellenzéki írókat idéztem s hangsúlyoztam, meny­nyire bűnös most kiegyezni a rendszerrel, amikor az otthoni fiatal 30 éves nemzedék nyíl­tan szellemi ellenállásba kezdett s elsősorban bennünk keres szövetségest. Éltető koncepciója végzetes lehet épp az Általad említett magyar jövő és megmaradás érdekében. 6 ugyanis az ITT-OTT 7. évf. 5. sz.-ban Harmadik út c. cikkében leszögezi: "Számomra a szórványmagyarság jövője magasabb szempont mint az emigráció politikai célkitűzései. Ebből a szempontból pedig fontos, hogy legyen dialógus a szocialista Ma­gyarországgal, mert Sinor Dénessel egyetemben tudom, hogy más Magyarországunk nin­csen." Tételének első része kiindulásában hamis! Ez teszi lehetővé, hogy eljusson a hamis következtetéshez, hogy a szórványmagyarságot csak úgy őrizhetjük meg, ha az ember le­számol az emigráció célkitűzéseivel! Magyarságunkat akkor is megőrizhetjük, ha nem a rendszerrel, hanem a néppel tartjuk a kapcsolatot. Nincs igaza Sinornak ebben sem, mint sokmásban! ! mertnemcsak a szocialista Magyarország létezik (értsd kommunista!), ha­nem egy másik Magyarország, a szellemi ország, "Haza a magasban", amellyel épp úgy lehetne Világszövetség nélkül is tartani a kapcsolatot anélkül, hogy létünk lényegét megtagadnánk, a kritika jogát, az ellenzék szerepét, melyet elvárnak tőlünk azok, akik otthon sokkal nehezebb körülmények közt tartanak ki célkitűzésük mellett. Itt Tiborkám szöges ellentétben állok azokkal, akik Éltető tételét elfogadják s csak azt sajnálom, hogy tavalyi kedves meghívástokat nem fogadhattam el, hiszen Krisztina miatt a szabadságunkat mindig augusztusban vesszük ki és útiköltségem se lett volna átutazni, amikor szept. közepén már újból Los Angelesben kellett lennem. Pedig ott 150 fiatal és értékes tagotok előtt mindezt megvitathattuk volna! A "tisztaforrás"-hoz kell fordulnunk és nem Gosztonyiék, Szántó Miklósék mérgezett kútjához. Megmaradásunknak példáját magában a cserkészetben, saját gyermekeimben látom, akik a "szocialista Magyarország" helyett a másik, az ÖRÖK MAGYARORSZÁG kultúrájával, nemzeti, történelmi tudatával tartja a kapcsolatot és nemcsak fennmarad, de fejlődik, anélkül, hogy a rendszer kétes kapcsolatait keresné! Cikkedet nem küldöm vissza, mert közérdekűnek tartom hír formájában a portlandi egyetemre való felhívást betenni, melyhez beleegyezésedet kérem. Addig is baráti sze­retettel ölel — Tollas Tibor, München Tollas Tibor Úrnak, München: Kedves Tibor! Megkaptam leveledet az adai magyar egye­temitanfolyamról szóló írásom visszautasításáról és annak okairól. Természetesen mint szerkesztőnek szuverén jogod, hogy mit közölsz a lapodban. Csupán lemondóan észlelem az elutasításban az ideológiai merevséget. Az ITT-OTT teljes egészében közölte Éltető Lajos pécsi felszólalását. Fontos ma­gyarságszolgálat volt, melynek külön érdeme éppen a helyszín, ahol elhangzott. Büszkék vagyunk rá. A Magyar Baráti Közösség azért jött létre, hogy a külföldi magyarság meg­maradását szolgálja. Ezen keresztül szolgáljuk a magyarság hosszútávú történelmi ér­dekeit. Éltető hajdani "Harmadik út' című írása ennek a gondolatnak filozófiai és straté­giai kifejtése. Egy másik út a közös cél felé, mely lélekben minden magyart egyesít. 37

Next

/
Thumbnails
Contents