Itt-Ott, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám
A gazdasági és politikai konszolidációnál összetettebb, lassabban megvalósuló folyamat volt az ideológiai és a kulturális élet normalizálódása. Az eszmei zűrzavar tisztázása az országos értekezlet után nagy lendületet vett, és 1959. tavaszáig sor került az alapvető ideológiai kérdések tisztázására, az MSZMP és az értelmiség, valamint a munkásosztály és az értelmiség szövetségének a megszilárdítására. Az MSZMP Politikai Bizottsága 1957 őszén foglalkozott az irodalmi élet helyzetével és gondjaival. Állásfoglalásában hangsúlyozta, hogy az irodalmi élet irányításában elsősorban a kommunista alkotókra kívánnak támaszkodni és segítségükkel akarják megnyerni a pártonkívüli írók támogatását. A Politikai Bizottság határozata rámutatva a szocialista realizmus elsődleges szerepére, elismerte más haladó, realista irányzatok létjogosultságát is, és elvetette azt a korábbi hibás gyakorlatot, hogy az alkotók számára szinte aprólékosan előírják megnyilatkozásaikat. Hasonló szellemben tárgyalták meg 1957 novemberében a könyvkiadás újjászervezésével, majd a következő év januárjában a sajtó feladataival kapcsolatos tennivalókat. Az eszmei-ideológiai munkában nagy jelentőséggel bírt a Politikai Bizottság állásfoglalása a vallásos ideológia elleni küzdelemről és a Központi Bizottság állásfoglalása a művelődéspolitika irányelveiről. Az 1958. júliusában megszülető dokumentumok közül a vallásos ideológia elleni harc kérdéseit taglaló határozat abból indult ki, hogy Magyarországon az egyházak még hosszú időn keresztül fennmaradnak. Újból megállapította, hogy az egyházakkal való együttműködés tartalmát a szocialista építés követelményei határozzák meg. Az állásfoglalás nyomatékkai szólt arról, hogy az MSZMP tagjai számára a vallás nem magánügy. Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy az egyházakkal való együttműködés nem jelentheti a vallásos ideológia elfogadását. Az MSZMP művelődéspolitikai irányelvei — korszakos jelentőséggel — helyezték el az összpolitikában a szocialista kulturális forradalom kérdéseit. A dokumentum összegezte a szocialista kulturális forradalom célkitűzéseit — a volt uralkodó osztályok kulturálisműveltségi monopóliumának megszüntetése, a marxista-leninista világnézet győzelemre juttatása, az új, szocialista értelmiség kialakítása, a művelődésügynek a szocialista forradalom szolgálatába állítása — , majd áttekintette a felszabadulás óta elért eredményeket. Az állásfoglalás szólt a kulturális munka fő feladatairól — a világnézeti és ideológiai nevelés erősítéséről, a tudományok fejlesztéséről, az általános műveltségi színvonal emeléséről, a művészetek fejlődéséről —, és hangsúlyozta, hogy e területen is a pártirányítás legfontosabb eszköze az eszmei befolyásolás és ráhatás. Külön csoportot alkottak azok az állásfoglalások, amelyek a magyar irodalom fejlődésének kérdéseit vizsgálták és értékelték. A Kultúrpolitikai Munkaközösség 1958 júniusában kidolgozott állásfoglalása a népi írókról elemezte e mozgalom fejlődését, ideológiai, politikai arculatának sokszínűségét és változását. A kritikus hangvételű áttekintés alapján, a kulturális politika szellemében számítottak e csoport tagjainak az alkotó közreműködésére a szocialista építőmunkában. A Kultúrpolitikai Munkaközösség a következő év februárjában téziseiben értékelte a felszabadulás utáni magyar irodalom fejlődésének, irányításának útját. A dokumentum rámutatott az írók egyes csoportjainak felelősségére az ellenforradalmilázadás eseményeiben, azonban emellett szólt az irodalomnak a népművelésben betöltött fontos szerepéről és a marxista kritika jelentőségéről. Noha időben már túlmutatott a szocialista konszolidáció periódusán, azonban visszatekintő jellegénél fogva említést érdemel a burzsoá nacionalizmusról és a szocialista ha-21
