Itt-Ott, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 2. szám

Bartók engem, minket, a mi lelkünket, kultúránkat fejezi ki, abból indul ki és oda tér vissza,* soha zeneszerző mégnem volt ennyire egy népével, mintő, soha nem tudta még népe lényegét zeneszerző úgy tolmácsolni, átadni a világnak, mint ő.

Bartók lángész volt, de pusztagéniusza mégsem lett volna elég arra, hogy hivatását betöltse. A semmiből csak Isten teremthet; a művésznek elméleti és technikai tudásra, elhatározottságra, állhatatosságra van szüksége, és anyagra, amiből meríthet, amit művé formálhat.

Bartók a szakmai tudását először édesanyjától, majd kisebb-nagyobb tehetségű vidéki, kisvárosi magántanároktól, végül a budapesti Zeneakadémián szerezte. Ha ifjúkori életútját végigkövetjük, szomorúan állapítjuk meg, hogy első öt állomása ma Magyarország területén kívül fekszik. Szülőhelye, Nagyszentmiklós ma Sínnicolau Maré, Nagyszőllős Vinogradov, Nagyváradból Oradea lett, Besztercéből Bistri^a, Pozsonyból Bratislava. A hatodik állomása majdnem Bécs lett: a tehetséges fiatalember annak ellenére, hogy magyarokat nem szívesen vettek fel, teljes ösztöndíjjal tanulhatott volna az ottani konzervatóriumban, méghozzá Ferenc József magánpénzén. Mégis inkább Pestet választotta, tanárnak pedig Thomán Istvánt, Liszt Ferenc legjobb tanítványát.

Hogy ennél a lépésnél Dohnányi Ernő tanácsán kívül hazafias szíve is vezérelte, kétségtelen. A Zeneakadémiáról azt írja anyjának, hogy minden érett ember célt tűz ki magának, amiért küzdenie kell. Neki pedig csak egy célja lehet; Magyarország és a magyar nemzet érdekeit szolgálni.

Az elhatározást keresés követi; hogyan lehetne belőle igazán magyar zenész? Az akkori világot teljesen a német zenenyelv dominálja; még Liszt is, aki rossz utakon járva ugyan, de szintén magyar célokat keresett, ennek a zenenyelvnek volt a rabja. A magyar zenének csak egyik válfaját ismerte, a tánczenéből (verbunkosból, csárdásból) és a romantika műdalaiból felépített ún. cigányzenét, s amit erről el lehetett mondani, azt zeneileg elmondta ő és nemzedéke — Erkel, Mosonyi, Brahms. Olyan volt ez a zene, mint Lenau költészete; stilizált, vadregényes képek egy sohanemvolt, mesebeli Magyarországról, német szemmel nézve, németül rímelve, német füleknek szánva. Szép, magyaros, de valahogyan mégis idegen.

A századforduló táján azonban olyasmi történt, ami forradalmi hatással volt Bartókra és nagy kortársára, Kodály Zoltánra, rajtuk keresztül pedig az egész magyar zenevilágra: Vikár Béla elkezdte gyűjteni a parasztság dalait, gyorsírással jegyzetelve és a világon először egy új technikai eszköznek, a fonográfnak a segítségével. Az ő nyomdokain haladva kezdett el kutatni Kodály, majd Bartók is. Kodály szavaival; "Eleinte csak az elveszett régi dallamokat kerestük. De látva a falu népét, az elkallódó sok tehetséget és friss életerőt, feltetszett előttünk egy, a népből újjászületett, művelt Magyarország képe. Ennek megvalósítására rászántuk életünket." Bartók maga később hasonlóan fogalmazott; szerinte abban az időben a nemzeti érzés áthatotta a művészeteket is, s felmerült az a gondolat, hogy vajon nem lehetne-e egy kimondottan magyar típusú zenét alkotni, fgy jutott elő is a népzenéhez, a parasztság zenéjéhez — de már eleve azzal a szándékkal, hogy ezt a nyersanyagot magasabb szinten, egy új művészi stílus, egy magasabb, magyar zenenyelv kialakításánál hasznosítsa.

A gyűjtőmunka méretét pontosan meghatározni nem tudom, sajnos nem áll elég adat rendelkezésemre. Annyi bizonyos, hogy Bartók 1905-től haláláig több, mint 10 000 ma8