Itt-Ott, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 1. szám
Persze, hogy van jól átgondolt koncepció, amiről minői kevesebb szó esik, annál jobb. Finoman kifejezve ennek a lén5'ege az, hogy minél életerősebb a magyarságnak a nyugati komponense, annál inkább bővül a magyarságnak mindenhol a mozgási szabadsága. Minden téren és minden tekintetben. De ezt nem fogják belátni azok, akik nem emberi szemmel vizsgálják a mai Magyarországot, hanem valamilyen politikai ideológia pápaszemén át. (Itt is, de ott is, mert hogy ott is bővelkedünk politikai barmokban, azt mondanom sem kell.) Térjünk azonban vissza a tárgyra. Csoóri Sándor meghívását az MBK nem naivan, de felette ügyetlenül kezelte, a diplomáciai feladat megoldására az osztályzat: elégtelen. Ostobaság, hogy nekünk diktálni akartak. Inkább mi akartunk diktálni, mert akárhogy veszszük, az az illetékes tisztviselő, aki Csoóri kiutazását pont a Magyar Hétre jóváhagyja (egyébként engedélyezték a kiutazását!), az ráüti a nihil obstatot az egész programra, cum Kopácsi (nem ironikus?), márpedig az illető nem evett gombát. Könnyű nekünk szökdécselni, uraim, nem minket kefélnek meg aztán. Ha Csoóri fontos volt — és fontos volt! —, nem így kellett volna a dologhoz nyúlni, s én azért szégyellem magunkat nagyon, mert nem mirajtunk csattant igazából a pofon, hanem San jón, onnan is, innen is. Mi éppúgy játszottunk—ó, nem a "human rights"-ával, emberi jogaival, hanem ami annál lélekbevágóbb; emberi méltóságával, mint a hazaiak. De, hogy semmi se vesszen kárba, vonjuk le ebből a sajnálatos epizódból a konzekvenciát, amit aműgyis tudtunk, de amit nem árthat újra megfogalmazni. Ez pedig enynyi: hogy mindaddig, amíg a Magyar Népköztársaság a külföldre utazó magyarországi értelmiségieket, közéleti személyeket—írókat, tanárokat, színészeket, lelkipásztorokat — félhivatalos képviselőiként kezeli, bárki hívja meg őket, bárhova, bármire és bárkinek a költségén, egyszóval mindaddig, amíg úgy magukon kell viselniük a BM approbáló stemplijét mint nálunk egy szelet marhahús az USDA pecsétjét a szupermarketben, mindaddig ne csodálkozzék senki azon, ha itt sokan, talán a többség, osztja Stirling György véleményét, így: "En |a| magam részéről ugyan nem vagyok kíváncsi egyetlen hazulról jött vendégre sem és Csoóri Sándort sem hallgatnám meg . . .." Jó ez nekünk? És jó ez a Magyar Népköztársaságnak? Mivel az értelmiségiek szabadabb utazásának jól megalapozott elvi akadályai vannak, a hivatalos álláspont aligha fog csupán miattunk megváltozni, hiába tartjuk erkölcstelennek azt az erkölcsöt, ami az ilyesmit erkölcsösnek tartja. De, mint mindenütt, elv és gyakorlat kettő. Elvileg ezután is tiltakozunk hát, a gyakorlatban viszont ezután is fenntartjuk a kapcsolatokat, ahogy lehet. Részünkről lehetőleg méltóságteljesen és remélhetőleg mindenkivel szemben emberségesen — azokkal szemben is, akik a pesti sündisznóállásokban vívják a papírháborút, —éji |A fenti szöveg már rég ki volt szedve amikor végre Portlandig is el méltóztatott jutni a hír, hogy Csoóri Sándor jön Amerikába. A lapzártát elnapoltuk, hogy ünnepi beszédének helyet adhassunk még e számban. Am a fenti megállapításokat így sem volt okunk törülni. — szerk.| 5
