Itt-Ott, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 4. szám
próbál (most valóban közösen és egy akarattal) talpraállni, mind nem érdekes. Hátracsavart fejű emberek vagyunk s a halott Mindszenty képe előtt hódolunk. Nagyon örülök, hogy a "Pipafüstnél" véleményt mondtál a köldöknéző "nagyon keresztény" amerikai magyarságnak! Az Úristen megrostál minden népet s az ocsu kipereg .... — Szánthó László, Cleveland Ludányi Andrásnak: Az ITT-OTT utolsó számában olvastam, miszerint Wilson elnöknek köozönhetjük, hogy valami is maradt! ? Engedd meg, idézhessem A- rany János "Bolond Istók"-jából a 2. rész 7. versszakát: És engem akkor oly érzés fogott el... A szőlős gazda is, az egyszeri, Magánkívül s őrjöngve kacagott fel, Látván, hogy szőlőjét a jég veri, Dorongot ő is hirtelen kapott fel, Paskolni kezdé, hullván könnyei; "No hát, no!" így kiált, "én uram isten! Csak rajta! haddiám; mire megyünk ketten!" Ha nem okoz problémát számodra, küldd el a cikk írójának ezt a rövidke idézetet. —Jakab Sándor, Tallmadge, OH Jakab Sándornak; Csicsery-Rónai István figyelmébe ajánljuk soraidat, de Bibónak már nehezebb az üzenetet átadni — a vélemény pedig az övé.—éji ITT-OTTnak; Úgy érzem, hogy az Amerikában élő magyarok mindennapi életével nem törődünk eleget. Van értelme a helyi rádióban arról vitatkozni, hogy kihalóban van-e a magyar nép Magyarországon az abortuszok nagy száma miatt? Ijesztő gondolat valóban, de egy nép, amely saját nyelvét beszéli saját országa határain belül, nem tűnik el könynyen a föld felszínéről. Számomra sokkal félelmetesebb az az elszigeteltség, közöny és szinte a pusztulásba, a kihalásba való beletörődés, amit itt, helyben hall és tapasztal az ember. A magyar emigráció előbb-utóbb elpusztul, mondta egyik papunk, sőt, mi több, hirdette a szószékről, elhangzott a rádióban. Micsoda lehangoló gondolat! Mennyire passzivitásra ítél! Igaz, hogy az idegenben élő magyarok sorsa mindig is nehéz volt. Ha nem tartottak szoros kapcsolatot az anyaországgal, akkor különösen, de egyébként is, magyar voltuk megőrzése, fejlesztése mindennapos erőfeszítés. Természetesen elsősorban nem azokról beszélek, akik anyanyelvükön kívül nem sajátítanak el más nyelvet, akik elszigetelten élnek a befogadó országtól. Az ő problémáik is számosak, egyéniségüket káros an befolyásolja a "palackba zártság." De én elsősorban azokra ahozzám hasonló fiatal emberekre gondolok, akik megtanulnak angolul, de magyar származásukra büszkék és azt lényük alapvetően fontos elemének ítélik. Szerintem szükség van egy olyan amerikai magyar irodalomra, amely művészi, újságírói vagy akár a legegyszerűbb módon leírja hétköznapi életünk tapasztalatait, megpróbáltatásait, sikereit — anyanyelvűnkön. Biztos vagyok benne, hogy Magyarországon is kíváncsiak az emberek az óceánon túli magyarok élményeire. De elsősorban gyógyír lenne ez nekünk, itt élőknek. Leírni benyomásainkat, olvasni sorstársaink beszámolóit! Igen, törekedni kellene a legmagasabb nívó elérésére, hogy irodalmunk megállja helyét az egyetemes magyar irodalom történetében. Emigrációnknak vannak is kiváló írói. De én elsősorban a jelenről akarok írni és olvasni. Úgy érzem, sokunknak lenne mesélnivaíója. — A múltról tudni érdekes és hasznos. Az ember kíváncsi természetesen arra is, mi történik odahaza Magyarországon. De a mi otthonunk most itt van, Amerikában. Beszéljünk, írjunk arról is, ami itt történik velünk! — Katalin Tait-Máthé, New Jersey Helyszűke miatt e számban nem tudtunk minden arra érdemes levelet közzétenni. Az elmaradtakból válogatunk következő számunkba. A cikkírók türelmét is kérjük, sajnos hosszú az átfutási időnk.—szerk. 39
