Itt-Ott, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 4. szám

Sándor, hanem még a Biblia szerint Is. Az igazi szeretet elsősorban a türelemben s a magunkkal, embertársainkkal s az élettel szembeni felelősség-vállalásban, törődésben nyilvánul meg, s minden valódi vallásosságnak az alapja. Minden egyéb kelléke a vallásoknak építmény csupán, mely sokszor eltakarja szemünk elől a fundamentumot. Ha nincs bennünk szeretet, elidegenülünk Istentől, embertől, a világtél, végül önmagunktól is. Nem is csoda, hogy a mai korban, ami az absztrakt embert jobban szereti a hűsbéi és vérből valónál, az elidegenülés krónikus népbetegséggé vált.

Az igazi vallásosságnak, a türelemnek, törődésnek, szeretetnek a forrása — teolégiai nyelven — az elhivatottság. Ez pedig nem egyéb, mint a "nem tehetek másként" állapota; amikor már nem megfontoltan gondoljuk és tesszük a jét, azt, ami helyes, hanem természetünktől fogva. Ne higgyük viszont, hogy saját természetünkön, vagy másokén, változtatni nem lehet. Ha ágy volna, tényleg értelmetlen lenne minden valláserkölcsi nevelés, de minden olyan vallás vagy eszme is, mely az emberiség üdvözülését az egyed és a társadalom megjavulásátél reméli, ügy értelmetlen lenne Közösségünk fenntartása, munkája is, hisz mi éppen azt hisszük, hogy az ember, esetünkben a szórványokban élő magyar ember, valláserkölcsileg nevelhető,

Aki a világot akarja a rendelkezésére álló pár évtized alatt megváltani, ha csak a magyar mikrokozmoszt is, jobb ha bezáratja magát a sárga házba mielőtt még bajt csinálhatna magának s másoknak. De aki emberi méretekben érez és gondolkozik, az nézzen körül ebben a mi kis gyülekezetünkben. Vannak köztünk olyanok, akik tíz évvel ezelőtt egyáltalán nem vagy csak korcsul beszéltek magyarul, s ma, ha nem is székelyudvarhelyí szinten, de tisztán, értelmesen fogalmaznak élő és írott szóban. Vannak, akik tfz évvel ezelőtt hallani sem akartak a magyar irodalomról, ma pedig nem képesek ellermi nélküle. Vannak, akiknek a foga fájt Bartók említésén, s ma megértenek és megtapsolnak egy, a zenéjéről szóló, nem is laikusoknak szánt előadást. Vannak, akik a legvulgárisabb materializmusból kinőve, ma már gondolkoznak a végső kérdéseken is. Vannak, akik a Közösségből merítették az inspirációt arra, hogy elmenvén megismerjék Magyarországot, és nemcsak a mait. És vannak köztünk gyermekek, szép számmal, akik már ebbe a közösségbe, gyülekezetbe születtek bele, olyan anyáktól is, akik lánykorukban még nem is hallottak a magyar nyelvről, s mégis ezt ajándékozták gyermekeiknek anyanyelvűkként. Ne azt nézzük hát, hogy kifelé mit tett, mit nem Közösségünk, hogy nem rendezett annyi ünnepséget, hogy nem töltött meg s nem költött el annyi közös kolbászt, mint mások — hanem azt, hogy milyenekké lettek tagjai. Családok számára váltunk az amerikai magyarság magasiskolájává, s amit formálunk, a lélek, maradandóbb minden épületnél.

Miért mindezt? Hivatkozni itt csakis az elhivatottságra lehet; azok, akik ezt tették, nem tehettek, nem tehetnek másként. Nem tehetnek másként még akkor sem, ha így tenni csüggesztően nehéz.

Nem vagyunk hibátlanok, hisz emberek vagyunk, s bizonyára jobban csinálhattunk volna sokmindent eddig is. Mégis, úgy érzem, legtöbben azzal a jóleső érzéssel hagyhattuk el ismét a Reménység Tavát, hogy megint erőt merítettünk egymásból a következő évre a mindennapi élet küzdelmeire is. Jó munkát mindenkinek, s Isten áldását reál -—

17