Itt-Ott, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 3. szám

tyás halálakor 1490-ben kb. 4 millió Magyarország népessége, 1682-ben pedig (Mindszenty szerint, bár nem tudom, adatait honnan vehette) csak 1,149, 000 (az első adat Nagymagyar­­országra vonatkozik, a második talán kihagyja Erdélyt, a Pártiumot és Horvátországot, valamint a déli határőrvidéket). 4,000,000 - 1,149,000 = 2,851,000. Ennyi a mínusz, ezt művelte velünk a "huszonkét török szultán." Pofonegyszerű. Cs akhogy ne mlehet így számolni, mert normális körülmények között a népesség sza­porodik (ma már nem mindig és nem mindenütt, de az nem tartozik ide). Azt is tekintet­be kell tehát venni, hogy mi lett volna az ország népessége akkor, ha nincs török megszál­lás, ha nincsenek török — és kuruc — háborúk. Egy adott népesség szaporodási arányszámát előre felbecsülni vagy — megfelelő adatok híján — visszamenőleg megállapítani rendkívül nehéz. Számításaimhoz a következő évi át­lagindexeket választottam: 1.3% (a bizonyítható magyar évi maximum, amit csak kétszer, az 1890-es években és a Rákosi-korszakban értünk el); 0.79% (az elmúlt század átlaga); 0.5% (1910-1920 átlaga, amiben benne van persze az első világháború vesztesége is). 0.38% (az 1970-es évek átlaga)és 0.27% (becslés alapján az évi átlagszaporodás 1490-től 1981-ig, feltéve, hogy a magyarságlélekszáma akkor négy-, most tizenötmillió, de ebben benne van természetesen a bevándorlások statisztikája is, pl. a 18. századbeli betelepítéseké, tehát nemcsak a természetes szaporodást képviseli). Ha a fenti rátákat beprogramozzuk számítógépünkbe, megállapítjuk, hogy a magyar né­pesség 1682-ig (190 éwel Mátyás halála után) így alakulhatott volna: 1.30% — — 46.5 millió 0.79 — — 17.8 0.50 — — 10.3 0.38 —- 8.2 0.27 —- 6.7 A török tehát csak 1682-ig legalább öt, de lehet, hogy negyvenötmillió magyarba ke­rült. Azt mondanom sem kell, hogy ha nem gyengülünk le így, akkor nincs szükség a Habs­burgokra, nincsenek betelepítések, ergo nincs Trianon, s ma minden másképpen van. Ha pedig 1490-től L981-ig 1.30%-kal szaporodhattunk volna, akkor ma 2,271 milliónyi­an vagyunk, több mint kétszer annyian, mint a kínaiak. Abszurdum? Persze, hogy az; de talán érdemes eltűnődni rajta. — 29

Next

/
Thumbnails
Contents