Itt-Ott, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 3. szám
Éltet# J. Lajos (Portland, OR): ABSZURDUM ? Bár az abortusz-kérdésben valláserkölcsi szempontból majdnem teljesen osztom a Katolikus Egyház állásfoglalását, mégis gondolkodóba ejtett a következő Mindszenty-idézet, melyet Sisa István "Országépítés—nemzetrombolás" c. cikkében közöl a Nemzetőr 1981. március 15-i számában; "Huszonkét török szultán 356 [sic| év alatt elpusztított 2,851, 000 magyart. Ez a mai rendszer nem ekkora területen, hanem még egyharmadánál is kisebb területen és csak 15 év alatt elpusztított 3,151, 000 magzatot." Mindszenty főpapként az erkölcsi, nem a történelmi igazság érdekében mondta amit mondott. Mégis kár volt így fogalmaznia, mert személyének tekintélye nagyobb súlyt ad meggondolatlan megállapításának, mint amit az tartalmánál fogva megérdemelne. íme, Sisa már Mindszentyvel bizonyítja, hogy a mai rendszer nagyobb kárt okozott máris a magyarnépnek, mint a török 156 esztendő alatt. így válnak mindenki által szajkózott tényékké a nemtények. Mindszenty második mondatára nem térek ki, a kérdés statisztikai alapja túl bizonytalan, a probléma túl bonyolult. A 3,151, 000-t mindenesetre igen valószínűt!ennek tartom, mert ha a liberalizált abortusz-törvény korában (1956-1973), tizenhét év alatt valóban enynyi magzatot elkaparnak, akkor — figyelembe véve azoknak az éveknek a születési statisztikáját (521,000) 3.151.000 -re, 521,000 -(- 3,151,000 azaz 86%-ra! rúgna a mesterségesen megszakított terhességek arányszáma — ezt pedig nem vagyok képes elhinni. Egyébként aki ilyen adatokkal akar a hazai rendszeren ütni egyet, gondolja meg, hogy kit vág igazából pofon. Mert mindaddig, amíg nem erőszakkal végezik a vetéléseket, a végső felelősség minden egyes esetben az illető leendő anyáé. Kegyetlen tény ez, de tény marad még akkor is, ha minden enyhítő körülményt az igazság mérlegére tettünk. De engem a török csapás leértékelése izgat a fenti kitételekben. Mindszenty fiatalkorában még az volt a hivatalos (és a népszerű) felfogás, hogy Mohács vetett véget régi dicsőségünknek, hogy a magyar azóta magát másodrendűnek képzelő, harmadrendű nemzet Európában. Épp a marxista történetírás fedezte fel, hogy az igazi bűnös nem annyira a török volt, mint inkább az a sok csavargó ősünk, aki nem ismerte fel még a 16. század elején sem társadalmunk valódi osztályjellegét és a lenini forradalom törvényszerű szükségességét. Nemeskürtynek még azt a tételt is sikerült otthon népszerűsíteni, hogy Mohács nem is volt olyan nagy dolog. S most Mindszentyvel ugyanezt állítja tkp. Sisa István; A török is valami, de hát még Kádár! Valóban csak 2,851, 000 magyarba került nekünk Mohács s a rá következő 156 év, mint ahogy Mindszenty gondolta ? Mivel az első népszámlálás 1787-ben fejeződött be hazánkban, minden azelőtti adat annyira-mennyire tudományos (és olykor tudálékos) becslés csupán. De ezek szerint Má28