Itt-Ott, 1980 (13. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 3. szám
13. évfolyam, 3. száir. ITT-0TT/1980 Volume 13. Number 3 LOVASOK OPÁL MEZŐKÖN Tizenegyen voltunk sárral dobált fiák, jó lovasok, ismertük a but, az os sirást, s gyémánt éjszakákon ágyunk volt a penészes ól-piac, hol szemünkre, mint hó zuhant az álom. óh, mi régi kóborgó fiuk! S angyal-őrünk a mennyei Lenge vigyázott, hogy ne lecryen tűi sáros tizenegy hosszú nagy vándorút. Mert vándorokként éltünk e világon, kikről nem hallott hirt senki sem - opál börtönben éltünk körül zárva: lovat őriztünk s juhot méla tájon és nap sütött ránk, s néha szép leányszem villant, mint a messzik titkos violája, ó, opálföld és fenn a nagy sárga nap! És mi örökre s egyre utrakészen, mint tizenegy lengő felhőrongy-darab. S ki tudja, hogy ki s hova jutott el közülünk s hogy ki maradt élve még? Jó lovasok voltunk, világgá vágtattunk s nem a távolság, ó! az élet fogyott el: nyarunk eltűnt, és most üresen kong az ég, és aszály van, szomjúság és kiszáradt kút. Opál mező, ó! bársony, nesztelen! És szárnya-nőtt lovasok tizen- És e tiz lovas után már hiába nyill a szem. Emlékül öleli ibolya-messzi valahol, s a vén boltozat alatt útjaikon kék bimbónyáj legel. És zug a szél, az ekhó, az esti mező, az opál...És egy lovas maradt csak, ki éjjel is lát és éjjel is énekel. Tizenegy lovas, hol találod nevük? Vágtatnak a gyémánt éjszakában s az ősz nagy lelke együtt vágtat velük. Sinka István
