Itt-Ott, 1980 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 2. szám

küzdelmeiben — az áremelkedés ellen, az áilástalanság ellen, az egyedüllét ellen, a lakónegyedek leromlása ellen, a bűnözés ellen. Ezért tartozunk különös hálával azoknak, akik magyar ügyet csináltak az öreg magyarok gondozásából, a fiatalok oktatásából, mert a magyarok sorsa Amerikában igenis magyar ügy.

És kilencedszer: magyar ügy az is, hogy következetesen és állandóan szót emelünk azokért a magyar milliókért, akik Magyarország határain kívül kettős elnyomásban élnek. Segítenünk kell őket minden törvényes módon. Azzal is, hogy írásaikat, könyveiket kiadjuk. A sorsukat tárgyaló, tudományos igénnyel megírt munkák terjesztését elősegítjük. Kapcsolataink erősítésére minél gyakrabban és minél többen látogatjuk őket. Ezt elvárja tőlünk a magyar nép, de elvárja tőlünk új hazánk is, hiszen amit így teszünk az a legelemibb emberi jogok elősegítésére irányul. Ebben is megköveteli tőlünk a magyar nép, hogy buzgalmunkban az általános emberi jogoknak használjunk és ne ártsunk meggondolatlan cselekedetekkel és megnyilvánulásokkal. Ezért kiemelkedő példája a józanságnak, a politikai érettségnek és az eredményességnek a New Yorkban működő Committee for Human Rights in Rumania.

Végül a legfontosabb. Ami érzelmileg talán a legkönnyebb, de gyakorlatilag talán a legnehezebb. Soha ne törődjünk bele a keleteurőpai országok kirekesztésébe az európai népek közösségéből. Szent István koronája, a magyar Szent Korona, mindenek felett és elsősorban, a magyar nép és a magyar nemzet ezeréves történelmi választásának jele. A korona nem lett deportálva — a Szent Korona otthon van. A néppel együtt mint örökös biztosítéka annak, hogy Magyarország nem volt és nem lesz soha sem Bizáncnak sem az üj Bizáncnak vazallusa és örökös szimbóluma annak, hogy Magyarország a nyugati, civilizált és emberi világ egyenjogú és szuverén tagja. Ennek bizonyítására nem kellenek hangzatos szavak és kardcsörtető ostobaságok. Ehhez csak érettségre, felelőségteljes munkára, a márciusi és az októberi követelések érvényesítésére van szükség 1980-ban is. Mert — véleményem, szerint — ezt követeli tőlünk a magyar nemzet.

Március emlékének mi úgy áldozhatunk a legszebben, ha megtartjuk és megőrizzük saját forradalmunk szellemét és élményét. Azt hiszem büszkén mondhatom mindannyiunk nevében: szerencsések azok, akik résztvehettek hazájuk történelmét formáló forradalmában. Ezért az élményért örökké hálás leszek s majdnem egy negyedszázad távlatából, már nem fiatalon, de ifjú szívvel, mint új hazám polgára, de mint szülőhazám fia, a költő szavaival talán így köszönném meg:

’’Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak, úgy érzem én, barátom, hogy a porban, hol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégis csak egy nagy ismeretlen Urnák vendége voltam. ”

10