Itt-Ott, 1980 (13. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 2. szám
magukat a jövő letéteményeseinek, a szebb jövő mérnökeinek. Joggal, hiszen a forradalmak mindig a jövőt igyekeznek gyorsított ütemben közelebb hozni, és elnyomóik kivétel nélkül a mtíltba néző reakció erőszakra támaszkodó embereiből kerülnek ki. A forradalmár emigrációk a modern magyar történelem tragikus népvándorlásait képviselik. Résztvevői nemcsak életüket mentik, de eszméik tisztaságát is és a tenni akarást, hogy a jövő azt hozza népüknek és nemzetüknek, amit ők a legjobbnak tartanak, még akkor is ha haszonélvezői annak már nem lehetnek. Szerénytelenség lenne ezt a szerepet ügy felfogni, mintha a magyar nemzet jövője tőlünk függne. Ez se nem igaz, se nem lehetséges. Egy nemzet jövője elsősorban a nemzetben élő, a néppel együtt küzdő emberek alkotása. De ugyanakkor felelőtlenség lenne elhárítani magunktól azokat a lehetőségeket, amelyeket egy szabad környezet számunkra megad. Felelőtlenség leime, hiszen a magyar szellemi élet egyik óriása mondta sokunknak, hogy az Amerikában élő magyarságra hárul jelenleg az a szerep, amelyet Erdély magyarjai töltöttek be a török hódoltság idején. Elődeink közül bizonyára többen felvetették a kérdést: Mit kíván tőlük az a haza, amelyet kénytelenek voltak elhagyni. Legjobbjaink tettekkel válaszoltak. Művelték önmagukat, tágították szellemi látókörük határait. Igyekeztek megbecsülést szerezni önmaguknak, s barátokat és szószólókat testvértelen népüknek. Szellemi munkálkodással, dolgos kezükkel küzdöttek egy emberibb magyar jövőért. Példájukkal sok tekintetben kijelölték az utat számunkra is. Emlékezhetünk-e mi, az ország határain kívül élő magyarok és magyarszármazásúak méltóbban 1848 nagy kísérletére, mint hogy felvetjük a kérdést önmagunknak; Mit kíván tőlünk a magyar nép, és megpróbáljunk választ találni, legalább azon a szinten amelyen emberi tisztességünk folytán biztosan egyetértünk. Talán így: Először; legyünk ápolói és megőrzői mindannak amit a magyar történelem századai csiszoltak nemzetünk kincsévé. Ha Illyés, Kodály és mások nekünk azt a szerepet osztották ki, hogy nyolcadik törzse legyünk népünknek, akkor ápoljuk nyelvünket, zenénket, irodalmunkat, hagyományainkat, és legyünk a hangja azoknak a magyaroknak, akik akár az ország határain belül akár kívül, hangjukat hallatni nem tudják. Ezt elvárja tőlünk szülőföldünk épp úgy mint új hazánk. Másodszor: legyünk szószólói a nagy, általános magyar kérdéseknek, de ugyanakkor tanuljuk meg végre tisztelni egymás vélemény-ét akkor is ha eltér a miénktől. Egy-egy kitűzött eélt sok úton és módon lehet megközelíteni. Ne hallgassunk azokra, akiknek állítólagos hazafiassága az örökös hőbörgésből, gyanakvásból és a jószándékú emberek bemocskolásából tevődik össze. Haszontalanságukról bizonyságot tesznek tetteik, amelyekkel igyekeznek mindent elgáncsolni., ami a józan ész határain belül tisztességgel megvalósítható lenne. Ne hallgassunk azokra, akik alaptalan félelmekre játszanak, hanem azokra akik egymás tisztességét feltételezik. Határoljuk el magunkat azoktól, akiknek lázálmaikban fehérlovas bevonulások és a magyarországi hatalom-8
