Itt-Ott, 1980 (13. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 2. szám
ffilJMÉMOEBÉOTK Tóth Csanád (Washington, D. C.): MIT KÍVÁN A MAGYAR NEMZET (Ünnepi beszéd a New York-i Szabadságünnepélyen, 1980, március 16.) 1848 márciusára ügy emlékezünk, hogy a történelmi idők fiatalságát idézzük. A fiatal költőt: "Rabok legyünk vagy szabadok, ez a kérdés válasszatok. " És fiatal barátait, akik pontokba foglalták: Mit kíván a magyar nemzet. A magyar nép áldozatos szabadságharcával válaszolt a költőnek és a 48-as ifjúságnak. A magyar történelem sajátos iróniája, hogy az akkori követelések nagy része a mai napig sincs teljesítve. Száz egynéhány esztendővel később, az én korosztályom is kénytelen volt 16 pontba foglalni, hogy mit kíván a magyar nemzet. A követelések előterjesztése mindkét században iszonyatos következményekkel járt. Idegeneknek — és néha nekünk is — szinte érthetetlen, hogy a számban kicsi magyar nép annyi elnyomás és bukott szabadságharc után még mindig életben van. De életben van és nem úgy mint a sajnálat tárgya, hanem mint az elismerés alanya. Miért? Miért nem került a történelem lomtárába, akit a "balsors régen tép"? Miért nem tűnt el a változások süllyesztőjében azokkal, akik voltak, lehettek volna és akikből soha nem lett semmi? Hol van, miben van a túlélés kulcsa, az élniakarás forrása ? Talán éppen abban, hogy népünket forradalmai edzették nemzetté, tették öntudatossá és bölccsé. Mert egy nép, egy nemzet minden forradalmat kétszer vív meg. Egyszer vérben, az utcán és a halálban. Másodszor, a szívekben, az elmékben — és ami az idegen elnyomókat legjobban bosszantja — a túlélésben. Amit elveszt a barrikádokon, azt lassan, okosan, öntudattal — és nem kevesebb áldozattal — újra birtokba vesz. Nem a "végső győzelmek" mámoros hitében, hanem a sok kis hétköznapi győzelem lehetőségében. Az élet lehetőségében, az élet akarásában, amit pontosan a forradalmak mentettek és mentenek át a későbbi nemzedékekbe. Az a tény, hogy mi — évtizedek és kilóméterek ezrei távolságából — ma itt emlékezünk, e tétel egyik bizonyítéka. Az a tény, hogy bár március 15-e jelenleg nem hivatalos ünnep Magyarországon, de a magyar fiatalság számára a jelek szerint több a tartalma mintha az lenne, az számunkra is bíztató, mert ők hozzánk hasonlóan, vérükben és agy sejtjeikben hordozzák forradalmaink üzenetét, és mert az Ő szívükben is él a pontokba fogalmazott kérdés: MIT KÍVÁN A MAGYAR NEMZET? Az emlékezés kegyelete szép emberi megnyilvánulás, de ha az csak a múlt képeit hivatott felidézni, akkor a jelen valóságához és a jövő formálásához igazán kevés köze van. "A múlt elveszett hatalmunkból," mondotta Széchenyi, "de a jövendőnek urai mi vagyunk." Bukott szabadságharcaink számfízötteit valami hasonló felismerés hathatta át Párizsban,Rodostóban, New Yorkban, Turinban. E szellemben érezték 7
