Itt-Ott, 1980 (13. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 1. szám
ember Istene és egyformán szereti a fehér embert és a rézbőrű embert. Ő szereti ezt a földet és a föld megbántása a Teremtő megbárításával egyenlő. Egyszer majd a fehér ember is élmúlik, talán még hamarabb, mint a többi törzs. Ha megfertőzitek az ágyaitokat, egy éjjel bele fogtok fulladni a saját ürüléketekbe. De bukásotokban is tündökölni fogtok, az Isten erejétől megvilágosítva, aki erre a földre teremtett Benneteket, és aki valami különleges kegy révén hatalmatokba adta a földet és a rézbőrű embert is. Ez a sors érthetetlen a számunkra, mert nem tudjuk felfogni, hogy mi lesz akkor, amikor az utolsó bölény is eltűnik és amikor az utolsó vadlovat is megszelídítitek, s midőn az erdők legtitkosabb rejtekeit is betölti izzadságotok szaga és a fényes dombokat eltakarják beszélő drótjaitok. Hol van ma már az őserdő? Eltűnt. Hol van a sas? Eltűnt. Az élet vége a megmaradás kezdete.— lAngolból fordította Cseh Tibor. A szöveg az UNEP — United Nations Environmental Program — könyvtárából származik. | Berecz János (Liberty, NY): A FOLYÓVIZEK KIRÁLYA Az első világháborúból hazakerülve, mint egylábú hadirokkant, géplakatos szakmámat nem tudtam folytatni. Miután Arad Romániához került és nem tudtam románul, más állást nem kaptam. A nyugdíjam pedig olyan csekély volt, hogy még az egyszoba-konyhás lakbéremet sem fedezte. Ezért jobb híjján halász lettem. A halak nem zaklattak a román nyelv nemtudása miatt. Hat méter hosszú csónakkal és otven méteres fenékzsinórral dolgoztam. Ezen 28 élesre fent közepes horog volt és hat darab nagy horog. Kizárólag harcsákat halásztam. Egy ideig a város körül kínlódtam. De feleségemmel és két apró gyerekemmel nem tudtunk megélni. A feleségem elment gyárba dolgozni. így rám hárult a gyerekekkel való bajlódás. O panasz nélkül dolgozott. De nekem nem volt türelmem a gyerekekkel matatni. Arra kértem a feleségemet, hogy hagyja ott a gyárat és én folytatom a halászatot. Éjjel-nappal a vízen leszek és meg kell hogy éljünk. Én hátrányban voltam a halászokkal szemben. Nekik csak szórakozás volt a halászat. Más munkájukból megéltek anélkül is, hogy fogtak volna halat. Ezért arra kényszerültem, hogy a várostól mindig messzebb és messzebb menjek, ahol már nincs sok halász. Ennek meg az volt a hátránya, hogy a csónakot nem tudtam messziről hazahozni. így valamelyik kompnál, vagy vízimalomnál hagytam. A bárkában összegyűjtött halakat az állomásra kellett valakivel hozassam. Aradon pedig hordárt és bérkocsit fogadtam. Azután meg a visszautazás. Mindez arra kényszerített, hogy mindig többet fogjak. A horoggal való halászat évtizedek óta nem fejlődött semmit. Giliszta, esetleg sajt járta mindenkinél. Elhatároztam, hogy kikísérletezem a jobb halfogást. De hogyan? Bélvizsgát tartottam. Amikor a horogról levettem a halat, a fejére sújtottam és felbontottam. A legtöbb halban semmit sem találtam. De tudtam, hogy nem csüggedhetek. Ha valamit el akarok érni, ahhoz áldozat és kitartás kell. így tovább boncoltam a halakat. Kimutatást írtam arról, hogy hányban találtam kis halat, apró békát, 20
