Itt-Ott, 1980 (13. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 4. szám
háború között (1977) c. könyvében megírja Kovách Aladár igazgatói működését. 1944. július végén nevezik ki. Addig a német megszállás alatt is Németh Antal volt az igazgató. "Kovách Aladár Németh Antalnak régtől fogva félhivatalos munkatársa, tanácsadója, bár nem tagja a színháznak." Aug. 16.-án ad évadnyitó programot. Október 15.-én lemond. Ezek a dátumok jelzik igazgatói működésének keretét, természetét és lehetőségét, Abban az időben vállalta, amikor a kormányzó és környezete elszánta magát a háborúból való kilépésre, és azonnal lemondott, amikor a végzetes könnyelműséggel végrehajtott lépés nem sikerült. Kovách Aladár a könyvkiadóm első éveiben munkatársam, s haláláig barátom volt. Saját egykori tudomásom és a könyv szerint is mindenféle cégérű üldözés ellen küzdött korábban is, akkor is, későbben is a maga eszközeivel és lehetőségei szerint. Igazságtalanság tehát Kutasi Kovács Lajos beállítása, s a bújkálók és a halál felé vonulók névsorának Kovách Aladár fejére való olvasása. A búvóhely és haláltábor sem jelentett mindig hősiességet, esetleg csak rossz idegrendszert vagy tragikus sorsot, s a helytállásban is lehetett hősiesség. Kovách Aladár esetében minden bizonyság szerint volt is. — Püski Sándor, New York ITT-OTTnak — Ma kaptuk kézhez az ITTOTT 13.3. számát. Sem a cikkekben, sem a hírekben nem említitek egy szóval sem a nyár folyamán szervezett néptánc eseményeket. Ezekbe beleértem a PONTOZÓ 80-t Torontóban és a Második Magyar Néptánc Szimpóziumot Madisonban, New Jerseyben. Tudjuk, hogy a Ti munkátok nem az, hogy beszámoljatok minden Amerikában történt magyar kulturális eseményről, mert általában csak azokat a cikkeket teszitek be a lapba, nagyon helyesen, amelyek érdekesek és valaki azt jól megírja és beküldi. Nekünk ezen a nyáron nem volt alkalmunk beszámolni az ITTOTTnak külön a történtekről, de több információt is küldtünk az MBK tagjainak, sőt néhányat külön meghívtunk és egykettő el is jött. Tehát tudtátok, hogyan és mik történtek ezeken a rendezvényeken, Sőt az MBK támogatta is az egyiket a portlandi egyetemen keresztül. Megmondom őszintén, neken az ügy egy kicsit rosszul esik, mert azt bizonyítja, hogy az ITT-OTT szerkesztősége nem veszi komolyan a magyar néptánc mozgalmat Amerikában, nem akarja belátni, hogy a néptánc is hozzátartozik a magyar népi kultúránkhoz és azon keresztül a magyar népi anyanyelvűnk fontos része. Ha magyarságunkat bővíteni akarjuk — a tánccal lehetséges-, ha fiatalokat akarunk a baráti körünkbe bevonni — tánccal lehetséges; ha a magyarul már nem tudó fiatalokat is be akarjuk kapcsolni munkánkba — a tánccal lehetséges . Mégis úgy érzem, hogy az MBK csak beszél a néptánc támogatásáról, de igazán nem veszi azt komolyan és nem is támogatja a mi munkánkat kellőképpen (itt nem akarok példákat említeni, pedig tudnék). Sőt még olyan MBK tagok sem támogatják a mozgalmat, akik maguk is sok évig részt vettek benne és talán éppen azért maradtak meg mélyérzésű magyarnak és kerültek közel az MBK mozgalomhoz. Ezek a személyek most kissé mosolyogva beszélnek az amerikai néptánc mozgalomról. Jó lenne ha megvizsgálnák lelkiismeretüket az MBK tagok és válaszolnának arra a kérdésre, hogy miért is támogatják, legalábbis szóval, a néptáncosokat? Azért, mert hisznek a mozgalom fontosságában, vagy pedig csak úgy rutinból, mert minden magyar megmozdulásra rámondjuk, hogy OK, csináljátok? Mellékelve küldünk két elég hosszadalmas beszámolót a Pontozóról és a Szimpóziumról. Ezek semmi esetre sem alkalmasak az ITT-OTT hasábjaira. (A magyarországi Táncművészet c. szaklap számára íródtak.) Ellenben adnak annyi tájékoztatót a történtekről, hogy egy rövid "hírecskét" berakhassatok a következő számba. — Magyar Kálmán, Bogota NJ. 34
