Itt-Ott, 1980 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 4. szám

Magyar Kálmánnak — Biztosítlak, nem szándékosan maradtatok ki híreinkből. Ha meg­nézed, mikor, hogyan jelentünk meg az idén (a lapzáro dátumokat), látni fogod, hogy szeptember 30.-án még csak a hirdetéseitek lehettek Ludányiéknál, s hogy azt a számot egyébként sem ok szerkesztették. Ide-oda küldözgetjük az anyagot, rendszertelenül dolgozunk, ami nem jé, dehát istenem, egy nagy rohanás az életünk. Nem áll, hogy nem értékeljük, tiszteljük kitűnő munkátokat, s hogy nem látjuk a tánc kultuszának rendkívüli előnyeit. Meghívtunk előadni, cikket közöltünk tőled, egyetemi elismerést biztosítottunk a szimpóziumnak, még hallgatókat is toboroztunk rá. Hogy egyesek így vagy úgy, sajná­latos, de az még nem az MBK — amihez személy szerint Ti is tartoztok. Mégis, bocsá­natot kérek mulasztásunkért, s kérlek, tegyétek szorosabbá formális kapcsolatotokat a Közösséggel. Ami a cikket illeti, közlésre soroltam be, még ha nem is nekünk íródott, mert becslésem szerint olvasóinkat érdekelni fogja, az említett magyarországi kiadványt pedig legtöbben nem járatják. Cseh Tibor megállapítását, hogy "nekünk fogcsikorgatva is szeretnünk kell egymást" én még megtoldanám azzal a gyakorlati erkölcsi szabállyal, hogy nagyobb bűnt követ el az, aki megsértődik, mint az, aki sért. Semmi sem bomlasztja a magyar közösségi életet jobban a sértődékenységnél. Ne törődjetek a rosszmájuakkal, azzal se, ha nem emelnek előttetek mindig kalapot. Dolgozzatok tovább annak tudatában, hogy jó, amit tesztek, s hogy jól teszitek. Azok, akiknek a véleménye számít, megbecsülnek, s ha ezt nem mondogatják, az azért van, mert nem várnak kevesebbet tőletek, —éji MINDEN BARÁTUNKNAK KELLEMES ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ŰJESZTENDOT KÍVÁN A MAGYAR BARÁTI KÖZÖSSÉG GONDNOKA, TANÁCSA ÉS AZ ITT-OTT SZERKESZTŐ­SÉGE! LAPRENDELÉS---------------------------CÍMVÁLTOZÁS---------------SZAVAZÓLAP IGÉNYLÉSE Neve m _______________________________________________________ Feleségem|férjem keresztneve (szavazólapra)_________________________________________ Cím|em|ünk: Utca, házszám____________________________________________________ Város, község________________________________________________________________________ Államjország|tartomány______________________________________________________________ Irányítószám (ZIP)___________________________________________________________________ Az ITT-OTT támogatására mellékelek____________________________$-t, SZAVAZÓLAPOT KÉR|EK[ÜNK_____________IGEN_________________NEM Beküldendő az alábbi címre; ITT-OTT, P.O. Box 112, Ada, OH 45810, U.S.A.

Next

/
Thumbnails
Contents