Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)

1979 / 3. szám

$ ffiJlL YKOILÄ $

Vannak dolgok, amikhez lelkünk minden parányával ragaszkodnunk kell. Anyanyelvűnk szépségéhezL hűséggel őrizve erejét, zamatát, meghökkentő fordulatait, igéinek tömörségét, férfias dallamát és szelíd simogatását. S őriznünk kell az ősi tánc büszke virtusát, rég elfelejtett dallamokat, a molnárleányét is, s a pannoniai barbárokat térítő, mártír olasz szerzetessel együtt kérdezni: — Hallod a magyarok szimfóniáját ?

Őriznünk kell a kőbe kalapált verssorokat, a magyar pót-bibliát, magyar próféták igéit. Őriznünk kell a falusi krisztuskereszteket, rég porrá porladt kopjafák évezredes üzenetét, az énlakai templom kapujának rovásírásos feliratát. Őriznünk kell kultúránkat, sejtjeinkbe rejtett történelmi élményeit egy népnek, amelyből szakadtunk s mely életünk útját megszabja.

S őriznünk kell az első csók ízét, édesanyánk mosolyát, apánk öles lépteit az udvaron, az égerbokrok árnyékának hűvös homályát a Feketeügy partján, vagy a simára kopott kőkockák színét egy ohioi iskola udvarán.

Mindezt őriznünk kell ahhoz, hogy teljes emberek lehessünk. Hogy az élet misztériumának mind a hét kapuja megnyíljék előttünk.

De vannak dolgok, amiket nem kell őriznünk, ami nem hagyomány, hanem kacat, nem érték, hanem ócskaság. S mégis hányán féltékenyen őrzik a múlt makacsul megmaradt limlomját, s rögtön hazaárulónak kiáltanak ki, mihelyt kételyeket támasztasz.

Az 1860-as évek elején Bismarck nagykövet volt II. Sándor udvarában. Egy alkalommal, amikor a cárnál volt látogatóban, kitekintett az ablakon és egy katonán akadt meg a szeme, aki a gyep egyik pontján állt őrséget. Kíváncsian kérdezte a cártól, hogy mi az őrnek a feladata. A cár nem tudta és megkérdezte a szárnysegédjét. A szárnysegéd sem tudta, hívatta az őrség parancsnokát, aki szintén nem tudta. Erre előrendelték a városparancsnokot.

— Tábornok úr, miért áll a katona pont azon a helyen?

— Ősi szokás alapján.

— Mi a szokás eredete? — kérdezte Bismarck.

— Nem tudom — felelte a tábornok.

— Nyomozza ki és jelentse az eredményt! — rendelte el a cár.

Három napba került a nyomozás. Rájöttek, hogy az őrt egy hetven éve kiadott rendelet alapján állítják a gyepre. Egy kora tavaszi reggelen, 1790 táján Nagy Katalin cárnő kitekintett ugyanazon az ablakon és meglátta az első hóvirágot, amint gyönge fejecskéjét kidugta a földből. Elrendelte, hogy állítsanak oda egy őrt, nehogy valaki leszakítsa, vagy letapossa a virágot. És 1860-ban, hetven év múlva még mindig őr állt a gyepen, télennyáron, hőségben, esőben, fagyban ott állt az őr. Két nemzedék őrei váltották egymást hat óránként, feszesen tisztelegtek és komor díszlépésben elvonultak. Ősi szokás alapján. —-tibor-4