Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)

1979 / 2. szám

7

"Nem ellenállás né* ^ul ugyan" — nagy on finoman fogai martam az Imént. Hat nem, A hatvanas évek ele jen. közepén megjelenő szociográfiai művek a támadások pergőtüzében álltak.

Mert egyre több íré szolalt meg. Az emberekben az elmúlt évtizedben felhalmozódott infromácio-éhség találkozott az írókban fölhalmozódott információ-bőséggel. A puszta tény kimondása is a szenzáció erejével hatott. Az írókban nem az "elmondani." hanema 'Tdmondani" szenvedélye munkált. Másrészt: a parasztszármazása írók ráéreztekarra, hogy a termelőszövetkezetek megszervezése az utolsó társadalmi átalakulás, aniely létproblémává válhat, vagyis egész létében fenyegethette volna a parasztságots közvetve az egész nemzetet. A 30-as évek írói nagy társadalmi összefüggésekbe ágyazva elemezték a parasztkérdést—nos, most sem lehetett másként. Ezek a művek a szó elemi értelmében is "felfedezések" voltak^

E korszak szociográfiai termése:

Kodolányi János: Második baranyai utazás. 1961 Csák Gyula: Mélytengeri áramlás. 1962 > Fója Géza; Sarjadás. 1963

Csoori Sándor: Tudósítás a toronybél. 1963

Mocsár Gábor és Thar Ferenc: Tanyavilág — bomló világ. 1964

Zám Tibor: Hortobágyi jegyzetek. 1966

Vógh Antal: Állóvíz. 1968

Gondos Ernő: János és a cethal Óbudán. 1968

Sükösd Mihály: Értelmiségi terepszemle. 1969

És A valóság vonzásában c. antológia, mely szemelvényeket közöl az 1945 előtti és utáni szociográfiákból.

Az első nagy vita Csák Gyula Mélytengeri áramlása körül alakult ki. Írók vitatkoztak írókkal. Olyanok, akik sosem jártak a helyszínen, nem is járhattak, mert Csák Gyula nem nevezi meg a falut, kétségbevonták, hogy igaz-e, amit írt? Továbbá: ha igaz is, nem kellett volna megírni, mert ezzel árt a szocializmus ügyének. S túl a konkrétumon, hamarosan kibontakozott a "műfaj-vita" — ellenzői a műfaj puszta létét kérdőjelezték meg.

"Mondják egyesek— írja Darvas — hogy a szociográfia válságtermék és ellenzéki műfajiévén, alkalmas-e e műfaj valóságunk íréi felfedezésére? Továbbá: egyáltalán, van-e nálunk mit felfedezni, ahogyan a két világháború közti szociográfiák tettek? Hiszen a társadalom antagonisztikus ellentmondásai megszűntek, a társadalom belső mozgásának spontenaitása csökkent, tervezzük a mozgásokat és száz meg száz eszközünk van az ellenőrzésükre. S ha van is mit felfedeznünk, az írók dolga-e ez ? Tudományos és politikai apparátusunk sokkal jobban el tudja végezni és végzi is ezt a tennivalót."

Vannak, akik azért utasítják el, meri, nem irodalom, mások, mert nem tudomány. Tudománynak nem elég egzakt, irodalomnak túl konkrét.- A műfaj-vita ma is folyik — legfeljebb átalakult "néma vitává."

31