Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)

1979 / 2. szám

Hazamentem. Nem döntöttem el előre, hogy milyen céllal: azért-e, hogy ellenzője, vagy harcosa, vagy passzív tanúja legyek az átalakulásnak. Rábíztam magam a tényekre.

Mint mindig. Az eredmény ismert. Az én állásfoglalásom, s a falu szocialista átalakulásának az eredménye is.

Az egész magyar sajté óvatosan hallgatott. Én nem. Két hét múlva az Élet és Irodalom helyt adott első téesz-riportomnak: "Miért léptek be?” S ezt kéthetenkint, havoakint követte a többi. Soha olyan sűrűn nem jártam vidékre, mint azokban az é~ vekben. Egyrészt: szeretek jelen lenni az eseményeknél és tudtam, hogy ennél nagyobb változást a magyar falu talán még a jobbágyfelszabadításkor sem élt át. Másrészt; korán felismertem, hogy ez a termelőszövetkezeti politika nem végérvényesen kidolgozott, nem merev sémákhoz ragaszkodó, hanem csak alapjaiban körvonalazott politika, amely — nem ellenállás nélkül ugyan — de átengedi magát a folyton változó valóság, a fejlődés és a helyi viszonyok korrekciójának. Ez a helyzet egy onnan jött író számára egyenesen felszólító jellegű: szólj bele te is, mondd el, ha visszás Jelenséget látsz, tedd szóvá a visszahúzó, vagy rossz irányba mutató tendenciákat, népszerűsítsd az eredményeket és tedd meg a javaslataidat, ha vannak. Ennek a felszólító jellegnek — azon kiről, hogy személyes ügyem minden, ami falun történik — még azért sem tudok ellenállni, mert időről időre tapasztalom, hogy az olvasok milyen hálásan veszik tájékoztatásomat népgazdaságunk egyik kulcsfontosságú területéről. Nem tudom nem-méltányolni ezt, mert szerfelett bonyolult korban élünk és az én energiáim nagy része is arra megy el, hogy kiismerjem magam ebben a szerfelett bonyolult korban. Falusi riportjaim megbízhatóan eligazítanak — írtam 1966-ban. — A riport, a szociográfia — legalábbis számomra — egy izgalmas bűnügy nyomozásához hasonlít, azzal a különbséggel, hogy ittnemlehet eljutni a nyomozás vegére, mert addigra a valóság megint "továbbáll.”

1966-ban már leírtam egy riportomban, hogy a parasztkérdést mi oldottuk meg "a legkevesebb fájdalommal.” És ez — többek között — Erdei Ferenc érdeme, "Magyarország 56 utáni sorsa igen erősen attól függött, hogy helyt áil-e s miként a forradalmi változásban a parasztság: hogyan s milyen hamar tanulja meg immár nem 'elviselni, ' hanem alakítani sorsát. Kivált a paraszti származású fiatalság. S méghozzá nemcsak kiemelkedő egyedeiben, hanem tömegeiben. S hogy így helyt állott, az nyilván annak is köszönhető, hogy a nagy átalakulás idejére már igen sokakban megérett az Erdei-tudatosította felismerés: parasztnak lenni többé nem lehet."

"Aparasztság nem osztály, hanem korszak.” Ez is Erdei felismerése. Vagyis történelmi kategória, amely valamikor szükségszerűen keletkezett, tehát szükségszerűen el kell múlnia. A parasztkérdés — véglegesen — megoldhatatlan. A parasztkérdés csak akkor oldódik meg, ha a parasztság — mint életforma — egyszer s mindenkorra eltűnik .... Ha megérem, megírom regényben az egész folyamatot, ezzel a címmel: Az utolsó paraszt.

30