Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)

1979 / 5. szám

kor végül azt mondtam, hogy világraszóló botrányt csap ha . am kerülnek elő, egy idő mtílva közölték velem, hogyaképek ott vannak a pincében, ládákban meg tekercsekben, sose vesztek el, idejében megérkeztek, szabályszerű elismeréssel átvették őket, csak ott vesztek el a pincében már nem is tudom hány évig. Akkor még külön elkeseredett harcot kellett vívnom azért, hogy felhozzák, letekerjék, de mikor azt is követeltem, hogy vakrámára feszítsék, az volt a válasz, lehetetlen, nincs rá fedezet. Kérdeztem mibe kerül, a válasz: 4. 000 forintba. .. "

És ekkor egy váratlan esemény megváltoztatta a Csontváry képek szomorú sorsát. Az 1958-as brüsszeli világkiállítás alkalmával a nemzetközi művészettörténészekből álló zsűri által válogatott "50 év modern művészete" címűkiállítás egyik nyitó képének választotta a Tengerparti sétalovaglást. A kiállítás magyar anyagának rendezői ezen felbuzdulva, több Csontváry képet is kiállítottak a magyar pavilonban. A Sétalovaglást a zsűri arany érmével tüntették ki több mint háromszáz kép között, s Cezanne, Van Gogh, Gauguin, Picasso, Rousseau mellett, a főterem legimpozánsabb helyén állították ki.

Innen már egyenesen vezet a vonal az 1963-ban megrendezett székesfehérvári kiállításhoz, melyet ötvenezernél több látogató csodált meg. Még ugyanabban az évben a Szépművészeti Múzeum is megnyitotta kapuit Csontváry művei előtt. Erről így ír Németh Lajos műtörténész: Elérte hát, amit akart, amiért élt, amiért a Tátra aljából Taorminába, innen Libanonba űzetett. Mindig a nagy umbriai mesterrel, Raffaelloval akart versenyre kelni, talmi volt neki minden, ami korából fakadt. S lám, halála után 44 évvel művei gyűjteményes anyagát azok között a falak között mutatják be, ahol a nagy versenytárs, Raffaello Eszterházy Madonnáját is őrzik.

Nem csak a művészeti köröket, hanem a nagyközönséget is foglalkoztató nyílt kérdéssé vált: hol kellene Csontváry műveit végérvényesen elhelyezni. A már többször idézett Fülep Lajos nyilatkozott erről a kérdésről a sajtónak: "Csontváry műveinek jó és végleges elhelyezéséről beszélve, elvben nem vagyok ellene, hogy vidéken helyezzék el, mindegy, hogy hol, csak jó legyen. De hol van ilyen? Tudtommal sehol. Tehát Pesten? Az a katasztrófális, hogy ott sincs. A Műcsarnok nem foglalható le egyetlen célre. Az Ernszt Múzeum rosszabb a pokolnál. A Nemzeti Galéria, ha lehet, még rosszabb. Nem lenne most semmi gond, mert volt egy jó helyiség, az egész országban és egész Pesten a legjobb, a Nemzeti Szalon. Évekkel ezelőtt lebontották. — Most itt vagyunk a végre újra megtalált Csontváryval, s nem tudjuk hova tenni... Eljutott hozzám a hír, s valamelyik újság közölte is, hogy a Csontváry kiállítást egy időre Pestre akarják hozni, utána visszavinni Székesfehérvárra, azután, majd ha lesz olyan hely, véglegesen Pestre hozni. Már nem egyszer megvizsgáltam a képeket, utoljára Székesfehérvárott, nagyon alaposan. Teljes felelőséggel kimondom, ha ezeket a képeket még kétszer-háromszor feltekerik, szállítják, lebontják, eredeti mivoltukban megsemmisülnek, már nem Csontváry művei lesznek, hanem a restaurátoroké. " — A jelek szerint Fülep Lajos és társainak szakmai tekintélye eredményezte a pécsi Csontváry Múzeum megteremtését. Hírek szerint a hely, ha nem is ideális, de legalább megfelelő, s talán véget vet a képek folytonos utaztatásának, mely előbb-utóbb pusztulással fenyegette volna a felmérhetetlen értékű műveket.

S most próbáljunk szembenézni azzal a kérdéssel, mi az oka annak, hogy a Párt hivatalos esztétikusai és kultúrpolitikusai még napjainkban is mindent elkövetnek annak

35