Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)

1979 / 5. szám

Tóth László (Szán Paulo, Brazília):

A MAGÁNYOS CÉDRUS

(Kortársak és az utókor Csortváryról)

Több mint tizenöt éve folyik Magyarországon egy különös szellemi harc. Művészek, tudósok, írók és a szellemi élet legkülönbözőbb területein tevékenykedő igényes amatőrök arra összpontosítják erőfeszítéseiket, hogy kiharcolják Csontváry Kosztka Tivadar teljes elismerését és biztosítsák helyét a magyar géniusz legkiválóbb képviselői között. — Amikor 1963-ban, közel 25 évi pincefogság után, Csontváry ismét a magyar közönség elé került a székesfehérvári kiállítás kapcsán, az emberek szinte soha nem látott lelkesedéssel özönlöttek a képek megcsodálására. Ezekben a napokban mondotta Fülep Lajos, a Csontváry elismerése érdekében indított harc legkiemelkedőbb személyisége a következőket: "Ez az ország érdeme nélkül, sőt akarata ellenére váratlan örökséghez, páratlan kincshez jutott. Amint már mondtam, ha Cézanne-t nem számítom ide, nincs sehol semmi hozzá fogható ebben a században. S ez ezé a kis országé. " — Ettől az időtől számíthatjuk azt a folyamatot, melynek eredményeképpen a közvélemény széles rétegének szemében Csontváry a nemzet művésze lett, mint ahogyan Petőfi, Munkácsy, vagy Ady és Bartók. A hatvanas években csakugyan eldőlt a Csontváry vita, lekerült a napirendről a bolond patikus, diletáns festő verzió. És azon a tényen, hogy Csontváryt ma a magyar és nemzetközi kritika csakúgy mint a nagyközönség, századunk talán legnagyobb festőjének tekinti, már változás nem várható. — Próbáljuk áttekinteni ennek a sokat vitatott művésznek hányatott, emberfeletti küzdelmekben, sorozatos kudarcokban, véget nem érő megaláztatásokban eltelt életét.

1853-ban született Kis-Szeben szab. kir. városban. Apja tiszti-orvos, gyógyszerész, de a rendőrkapitányi és postaigazgatói teendőket is ő látta el a városkában. Kosztka Tivadar testvéreivel együtt gondtalan gyermekkort élt. Kereskedő segéd, majd gyógyszerészetet és később jogot tanul. Egyetemista korában résztvesz a szegedi árvíz mentési munkálataiban. Mint végzett gyógyszerész Iglóra kerül. Itt történt vele 1880. okt. 13-án az élete folyását gyökeresen megváltoztató élmény. A patika ajtajában állva egy "bandukoló tinós szekéren" akadt meg a szeme. Egy kifejezhetetten mozdulat kezébe adja a rajzónt, s egy vény-papírra kezdi rajzolni a motívumot. Principálisa nesztelenül háta mögé sompolyog, a rajz elkészültével a vállára üt: Mit csinál, hisz maga festőnek született. — Csontváry saját szavai: "Principálisomtávoztával kiléptem az utcára, a rajzot elővettem tanulmányozásra. S ahogy a rajzban gyönyörködtem, egy háromszögletű kis fekete magot pillantok meg balkezemben, mely figyelmemet lekötötte. E lekötöttségben fejem fölött hátúiról hallom: Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél. A kinyilatkoztatás arról győzött meg, hogy bizonyos magasabb hatalommal, vagy akaraterővel állok összeköttetésben, talán a világteremtő hatalommal, azzal a pozitívummal, amit mi sorsnak, láthatatlan mesternek, talán Istennek nevezünk... és tisztában voltam azzal, hogy elképzelhetetlen és kifejezhetetlen felelőség hárúl reám, amikor egy olyan helyre jelölt ki a sors, amelyre én magamat késznek, gyakorlottnak nem találtam. .. "

Mint ahogyan a damaszkuszi jelenés Sault Pállá formálta, úgy hatott az Iglón elhangzott szózat Kosztka Tivadar gyógyszerészsegédre, hogy festőművésszé legyen,

31