Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)
1979 / 5. szám
- Nincs is magának lelke — fakadt ki az egyik asszony.- Néha én is azt gondolom — válaszolta ő. — Ez a lélek — és mellére, karjára ütött — nem lehet szétválasztani. Máskor elérzékenyült, s arról beszélt, hogy holtában a Gellérthegy déli oldalán szeretne pihenni.- Tudják, milyen nagy temetésem lenne, ha meghalnék?- Dehogy lenne — mondta az ezredesné —, ki jönne ilyenkor temetésre.- A fiatalok eljönnének.- A fiatalokat elvitték a nyilasok, üjságnincs, senki sem tudná, hogy meghalt. Mindez inkább játék volt, aligha gondolt ő komolyan a halálra. E- gész életében meg volt győződve arról, hogy hosszú életű ember lesz, matuzsálem-kort fog megérni, smég tanúja lehet annak a forradalomnak, az igazinak, amelynek szükséges voltát annyira hirdette. Ezzel szemben az is igaz, hogy még novemberben megírta végrendeletét s egy lapban közzé is tette. Még az elején kivitte egyik karosszékét a pince folyosójára, ide ült ki napjában többször is szivarozni. Erről akkor sem mondott le, amikor már alig evett valamit. A ház lakói próbáltak róla gondoskodni, de ő szinte semmit sem fogadott el. Ha erőltették, a szegényes ételekre komisz megjegyzéseket tett... Szilveszter este a házfelügyelőék meghívták vacsorára a földszinten levő lakásukba. Kedvébe akartak járni, a zsírosbödön mélyéről előkerült néhány disznókaraj és libacomb, fölmelegítették, krumplit sütöttek hozzá, még fánk is készült. Ő három üveg bort hozatott le a lakásából a lakomához. Enni azonban, bár ki volt éhezve, feltűnően kevesett evett. A finom italok —egy házbeli asszony friss feketekávét is hozott be neki — a jó meleg, a terített asztal mégis földerítették. Vidáman vitte a szót egész este, s a végén mindenkit meghívott magához vacsorára a következő szilveszterre. Vízkeresztre virradólag rosszul lett. Fulladási rohamot kapott, de nem panaszkodott, inkább szégyellte a dolgot; feltűnés nélkül próbált kimenni az udvarra, egyedül, hogy friss levegőt szívjon. Szomszédai aggódni kezdtek, orvost akartak hívni. De ő hallani sem akart róla. Tudta nélkül az egyik asszony mégis átment orvosért a szomszéd házba. Az orvos a pincében kártyázott, nem volt hajlandó átmenni. Nem kétséges, hogy Szabó Dezső ekkor már komoly beteg volt. Mind bágyadtabb és hallgatagabb lett, ha kérdezték, hogy van, csak legyintett. Néha megevett egy tányér levest, tojást is főztek neki, de csak belepiszkált és otthagyta. Egyszer még felküldött valakit a lakásába, néhány üveg pálinkáját hozatta le és szétosztotta a lakók között. Az egész pince ivott az egészségére. Egy délután aztán újabb rohamot kapott: ez már kegyetlenebb volt. Amikor megkönnyebbült, kérte, hogy segítsék ki az udvarra. Kinn borult idő volt és hideg; ő megállván nagyokat húzott a hideg levegőből.- Én úgyis csak félútig mentem — mondta csöndesen, de nem volt világos, hogy mit akart vele mondani. Aztán intett, hogy vissza akar menni. De a lépcsőkön már megrogyott, a nagy test lecsúszott támogatói közé. A férfiak, ahányan csak hozzá tudtak férni, felnyalábolták. Benn 15
