Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)

1979 / 5. szám

Nyeste Zoltán (Hopatcong, NJ):

SZABÓ DEZSŐ EMLÉKEZETE

Valahányszor Szabd Dezsőről kell beszélnem, mindig van bennem kétség és szorongás. Ennek csak a kisebbik oka az, hogy én nem vagyok tudós, tanár vagy író, következésképp nem tudok annyit irodalmunkról és történelmünkről, amennyit esetleg tőlem elvárnak; komolyabbik gondom magával a témával függ össze. Hiszen — mivelhogy irodalmunknak csak olvasója vagyok, nem művelője — azt még kibírnám, ha bennem csalódnának, de azt már nem szeretném, ha hallgatóim közül valaki megbántottnak érezné magát. Márpedig Szabó Dezsőről még mindig szinte lehetetlen ügy beszélni, hogy a magyar társadalom egyik vagy másik rétegének érzékenységét meg ne sértsük. Jóelőre elnézést kérek tehát mindazoktól, akik majd úgy érzik, hogy valamely mondatom talán ellenük szól; higgyék el, hogy én senkit sem akarok megbántani. Ha e kényes téma taglalása közben esetleg elhangzik egy mondat, amely valakit kellemetlenül érint, az nem az előadó bűne, nem is a hallgatóé, hanem annak a mérgezett légkörnek és annak a szellemi zűrzavarnak a következménye, amely tőlünk függetlenül — szerencsétlen történelmi fejlődés eredményeként — évtizedekkel ezelőtt keletkezett a magyar társadalomban, s amelynek nyomai még mindig érezhetők. Mindezek ellenére remélem, hogy a józan hang józan fülekre és agyakra talál s egy óra múlva nem távolabb, hanem közelebb leszünk egymáshoz.

Ma esti előadásom konkrét célja az, hogy a század első felének egyik legnagyobb hatású magyar írója körül az úgynevezett közvéleményben meggyökeresedett félreértésekből valamit eloszlassak. Mondanivalóm összeállítása közben az a feltevés vezetett, hogy hallgatóim többségének nem volt alkalmuk Szabó Dezső műveivel s a művek hátterével részletekbemenően megismerkedni. Akiknek volt, azok türelmét — számukra ismert dolgok elmondásával — nyilván igénybeveszem, de ennyit talán ők is elviselnek az előbbiek kedvéért.

Tapasztalatom szerint Szabó Dezső emléke sajnos úgy él a köztudatban, mint olyasvalakié, aki gyűlölte a zsidókat, s akinek a legfontosabb cselekedete az volt, hogy jól megmondta nekik a magáét. Szellemi életünk visszásságából ered, hogy ebben a kérdésben az antiszemiták azonos véleményen vannak a magyar zsidóságnak egy szélsőséges rétegével. Az azonos véleményt úgy értem, hogy bár az előbbiek dicsőítik, az utóbbiak kárhoztatják a zsidógyűlölőnek kikiáltott írót, abban mindkét tábor egyetért, hogy Szabó Dezső művében az antiszemitizmus a legfontosabb elem. Volt nem egy ismerősöm, aki piros ceruzával aláhúzta Szabó Dezső híres regényének, az Elsodort falu-nak minden olyan sorát, amelyben — okkal vagy anélkül — zsidóellenességet szimatolt, s e sorokat szinte kéjelegve olvasta s mutogatta. Másrészt viszont az is tény, hogy a magyar zsidók között is voltak és vannak olyanok akik még mindig fasisztának titulálják a rég porladó írót, méghozzá olyan fasisztának, aki Hitlert is megelőzte.

Én persze ilyen rövid idő alatt senkit sem tudok meggyőzni arról, hogy mindkét elfogult tábor végzetesen téved. Arra kérem tehát szeretettel mindazokat, akik netalán az említett véleményeknél többet nemigen hallottak, hogy olvassák végig Szabó

Q