Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)
1979 / 4. szám
II. A csehszlovákiai magyar irodalom jellege Fábry terminusával élve a "harmadvirágzás" nemzedékének műveiben a kisebbségi sors, a kisebbségi messianizmus messiás-mítoszával ellentétben, a menekülés mítoszává lett. Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz, Mács József Adós ágtörlesztése, Monoszlóy: Menekülés Szodomából című regénye, Dobos László Földönfutókja érdekesen ellentmond annak, amit Király István írt Ady kapcsán Európa peremvidékéről, "mely a XX. század forradalmi szellemiségének és a művészi megújulásnak termőtalajává lett. A két világháború közötti magyar szellemiség ma is tanítható szép példáját — írja Király István — a romániai Korunk internacionalizmusát s a progresszív csehszlovákiai magyar értelmiség hídszerep-vállalását e pereméletet élő magyar sors gyöngyözte ki. " |az idézet Tőzsér Árpádtól való| Dél-Szlovákia magyarságának zöme földműveléssel foglalkozott többszáz év óta. Ez az ősi paraszttársadalom lett a történelem viszontagságainak kiszolgáltatottja. Az első világháború utáni ínséges esztendők, a húszas-harmincas évek gazdasági válsága, majd az új borzalmakat hozó második világháború tette próbára hitét és erejét. A második világháború befejezésével azonban a bizonytalanság és a megpróbáltatások nem értek véget. A paraszt, kényszerű kilakoltatásából hazatérve dúlta vidékeken, máris újabb csapásokat mértek rá az embertelen rendeletek: a Cseh országrészekbe való deportálást, s a "lakosságcsere-egyezmény alapján" való kitelepítést Magyarországra. Választani nem lehetett, mindkettő csak veszteséget kínált; egyetlen mentségnek szolgált volna a reszlovákizálás, vagyis az önmagát való megtagadás. A harmadvirágzás nemzedéke a szlovákiai magyar falú életének e kilátástalan korszakának állít emléket. A műfaj, mellyel ezt teszi, leginkább a regény, tehát a nagy epika, a prózai mű nem válfaja. Ez a legalkalmasabb egy olyan átfogó kép megalkotására, mely híven tükrözi a kor hangulatát, az élménypróza dinamikája pedig az eseményeket s az emberek tudatában lejátszódó folyamatokat. Dobos László, nemzedékének egyik kiemelkedő írója, már egy teljesen új, őszinte hangot pendít meg új problematikával és írói erényekkel a Messze voltak a csillagok című első regényében. A reflexív jellegű írások láncszerűen fonódnak egybe: a múlt s jelen szimultanizmusában az élménypróza és a leírás finoman átszövik egymást. A háború utáni évek megpróbáltatásainak megsemmisítő szomorúsága hatja át a regényt, a feszültség s a belső nyugtalanság félelemmel vegyül. Ám az embertelenségek halmazából mindenütt az embert látjuk kiemelkedni az élniakarás egyre erősödő ösztönével. A Földönfutókban ez az emberarc inkább megtörtebb, s az ember ellen-hősként kerül ki a megalázó helyzetekből. Egy egész népcsoport jogfosztottsága, méltatlan bűnhődése válik a regény súlypontjává. E merész témafelvetés és annak valósághű ábrázolása igazi írói becsületére válik Dobosnak. A Földönfutók embertípusai, akik elkeseredett küzdelmet folytatnak a megélhetésért, az új magyar határon kénytelenek átszökdösni, hogy iskolához, s némi kenyérhez jussanak. A kisemmizettek, a hontalanság megalázottjai közül valók, akikhez egyik állam se ragaszkodik: magyar állampolgárok, ám Magyarország nem fogadja be őket, Csehszlovákiában élnek, s ott semmi kilátásuk emberi életmódra. Áldatlan sorsuk és kilátástalanságuk törvényellenességekbe taszítja őket; szinte rá vannak utalva, hogy hazudjanak, már-már erkölcsi normákat is mellőzve, hogy to-31
