Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)
1979 / 1. szám
Ujj Of MA-JTÜS Madarász Géza (New York): TÜRELEM Ember a kanyarban, egy öreg-arcú magyar. Szeressük őket gyerekek, mert minden percért kár] Bendegúz életének szeptemberében érkezett New Yorkba. Rugalmas léptekkel ugrott le a hajópalánkról, míg kortársai fáradtan vánszorogtak partra. Nagyot lélegzett és nagyot mosolygott. Ügy érezte, tíj élet és új harcok előtt áll. Bendegúz nagyon szerette az életet, a harc pedig igazi eleme volt. Bendegúz nem volt fáradt, csak egy kicsit poros. A por érthető volt, mert Bendegúz hosszú, kerülő úton jutott az Uj Világba. Egy kis erdélyi faluból indult el és sok mindenen ment keresztül. Utbaejtette az első világháborút minden borzalmával, a háború utáni zavargásokat, a szélcsendet, majd a második világháborút. Közben megállt egy kicsit a Visztulánál, Szibériában, a Don kanyarnál, a háború után egy-két börtönben, a recski internáló táborban. S mivel Isten Bendegúzt harcos magyarnak teremtette, hát Bendegúz harcolt. De hogy harcolt! Irgalmat nem kérve és nem ismerve, bátran, mindig serege élén. Bendegúz serege először csak egy rajból állt, nemsokára azonban egy szakasz, majd egy század élére került. A második világháborúban először egy hadügyminisztériumi asztal mögé osztották be, de Bendegúz, l3ten szándékára hivatkozva, hamarosan a frontra küldette magát. Ott aztán még nagyobb hévvel harcolt, mint az első világháborúban, — szokásához híven katonái élén. Máshol nem is tudott volna, mert Bendegúzt az Isten mindenki fölé teremtette. Ezért katonái Szent Lászlónak, ellenségei pedig az Isten nyilának hívták. Egyik jelzőt a szeretet, másikat a félelem sugallta. Harcos magaviseletét az illetékesek méltón meg is jutalmazták. Az ellenség száz sebbel adózott bátorságának, míg katonái a pokol tüzébe is követték volna. Az egyik kormány felruházta ranggal és kitüntetésekkel, a másik halálra ítélte. Bendegúzt azonban csupán két dolog érdekelte: a HAZA és a MAGYARSÁG. így, nagy betűkkel. E kettőért Bendegúz boldogan áldozta vérét, ifjúságát és ha kellett volna, életét. így érthető volt, hogy Bendegúz New Yorkba érve új harcba kezdett. Illetve folytatta a régit, csupán fegyvernemet váltott. Bendegúz első fegyvere a tüntető tábla volt, melyet épp oly vehemenciával forgatott, mint annak idején a kardot, és itt is a sereg élén, mint a két háborúban. Bendegúz egyénisége és hírneve tette, hogy az utcára tóduló magyarok önkéntelenül mögéje sorakoztak. S mint annak idején az oroszok, a New York-i rendőrök is hamarosan félő tisztelettel szemlélték a tüntető óriást. Különösen a lovas rendőrök, mindig haboztak mielőtt lovaikat a Bendegúz által vezetett tüntetők ellen irányították. Mint ahogy a két világháborúban és a forradalomban, Bendegúz vitézsége a tüntető-háborúban is hiábavalóinak bizonyult. Legyőzte az idő, a letargia, a kudarc és nem utolsósorban a Mcrbus Hungarieus. Hamarosan ezer magyar messiás jelent meg a porondon, akik a leglehetetlenebb programokkal és Ígéretekkel csábították Bendegúz seregét a különböző vitatermekbe és egyesületekbe. A magyarok a vérmérsékletüknek legmegfelelőbb messiást követve hagyták faképnél Bendegúzt. A haza és a magyarság nevében parittyát ragadtak és egymást lőtték kavicsaikkal. Vitáztak, cikkeztek, rádióztak, beadványoztak, kiabáltak és átkozódtak — negyven-15
