Itt-Ott, 1978 (11. évfolyam, 1-3. szám)

1978 / 2. szám

Hasznos volt a tankönyvkiadás. Ez is segítette, hogy fellendüljön a hétvégi magyar iskolák látogatottsága. 1965 márciusában az Új Látóhatár lapjain Nagy Károly még csak 23 észak-amerikai iskoláról számol be 650 tanítvánnyal. 1974-ben a Magyar Cserkész Szövetség 85 iskola működését méri fel világszerte, 3 700 diákkal.

Hasznosak voltak az Anyanyelvi Konferenciák is. Olyan követeléseknek adtak fórumot ezek a találkozók, mint pl. az utód-államokban élő magyar tanárok meghívása. 1977-ben már csak a Romániában dolgozó magyar tanárok hiányoztak a résztvevők soraiból, s a szomorú tényre, hogy nem jöhettek el, maga Gosztonyi János államtitkár hívta fel a figyelmet, a tévén is közvetített záróbeszédében. Többek között ezeket mondotta:

A szomszédos országok magyar anyanyelvű, lakossága nem bevándorolt, hanem őshonos. Évszázadok óta, sőt évezrede él szülőföldjén. Nem tehet róla, hogy a történelem fordulatai módosították a határokat.

A magyarországi újságolvasó évek óta először olyan ismertetéseket olvashatott, mint Vadkerti Katalin beszámolóját a csehszlovákiai magyar oktatásügy helyzetéről:

Alapfokú, kilencosztályos iskola körülbelül 380-400, gimnázium 12 működik. A magyar iskolák számára a tanítóképzés magyar nyelven folyik .... Államunk . . .250 hallgatót küld évente állami ösztöndíjjal magyarországi főiskolákra és egyetemekre.

Ezeknek a fejleményeknek szükségszerű következménye az lett, hogy lassan elkezdtünk 15 millió magyarban gondolkozni. A 10+ 5 - Imatematikai képlettel szimbolizált, s ma már a pesti utcák falain is fel-feltűnő jelszóval persze túlléptük az anyanyelv megőrzésének kereteit. Itt már arról van szó, hogy "MI" (akik népünket jobban szeretjük mint ideológiáinkat) felvesszük a harcot "ŐVELÜK" (akik a magyarságnál jobban szeretik ideológiájukat, legyen az fanatikus antikommunizmus nyugaton vagy moszkovita kollaboráció a Belügyminisztériumban). Ma már a "MI" táborunkat az "6" táboruktól nem országhatárok választják el.

A kor, melyben élünk, hasonló az 1867-es kiegyezés éveihez, de ma belátjuk, hogy a nemzet érdekében való együttműködést nem lehet és nem is szabad politikai egyetértéstől tenni függővé. Úgy ahogy a hazaszerető görögöket vagy zsidókat sem választják el földrajzi határok, úgy a "MI" táborunkat sem vághatja ketté a vasfüggöny. A megoldás egyszerű,- mindkét fél fenntartja politikai álláspontját, s ennek nyilvános tudomásulvételével dolgozunk együtt ott és úgy ahogy lehet. A nyilvános szót azért hangsúlyozom, mert egyelőre a legtöbb nehézséget mindkét oldalon a bizalmatlanság okozza. A magyarországi hivatalosok a "fellazítástól" rettegnek, a "hivatásos" emigránsok meg a kommunista propaganda trójai falovát emlegetik. Mindkét félelem jogos, de veszekedjenek ezen "ŐK", akiknek az ideológiájuk fontosabb, minta népünk. A "MI" gondunk a megalkuvás nélküli együttműködés népünk érdekében.

Lévén, hogy politikailag kiegyezni nem tudunk, hisz a mi szókincsünkben mindig is a "megszálló" (s nem "felszabadító") jelző fogja jelölni a szovjet csapatokat, nekünk az 56-os forradalomból soha senki "eseményeket" nem formálhat, s mégis örömmel együttdolgozunk azokkal, akik taktikából vagy akár őszintén is "kiegyeztek" a jelen rendszerrel, de népüket szeretik s elsősorban annak érdekében munkálkodnak. így dolgoznak együtt az erdélyi emberi jogokért küzdő otthoni és kinti fiatalok, anélkül, hogy politikai nézeteikben egyeznének.

A Magyarok Világszövetsége, mint intézmény, természetesen még nem szolgálja ezt az ideológiák feletti magyar célt. Az ő kiadványaikban még gyakori a bárgyú és otromba pro13